A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú végzésében helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát, így jogszerű a mozdonyvezetők sztrájkja – közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ). A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, az jogerős. A MÁV-Start Zrt. mozdonyvezetői irányítják a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train járműveket is.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság érdemben megalapozott döntést hozott, amikor kimondta, a munkabeszüntetés megfelel a sztrájk jogszerűségével szemben támasztott összes törvényi feltételnek. Mint írták,
a MÁV-START állításával szemben a mozdonyvezetők követelése kellően meghatározott, nem irányul kollektív szerződés módosítására, a jelenlegi világjárványban sem veszélyezteti az életet, az egészséget, a testi épséget.
A szakszervezet egyúttal felszólította a vasúttársaságot, hogy haladéktalanul kezdjen érdemi tárgyalásokat a sztrájkkövetelés teljesítéséről.
Béremelés híján 500-600 ezer forintos kompenzációt kérnek a mozdonyvezetők az infláció miatt. Az eredménytelenül lezárult kollektív munkaügyi vita után a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) Küldöttközgyűlése február 2-án bejelentette, hogy 2022. március 10-én nulla órától határozatlan ideig sztrájkot hirdet a vasúti személy-és áruszállítást érintően.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |