Marihuánatermesztő fidelitasos: közösségépítő programokat tervezünk nyárra

Így utólag visszaolvasva megmosolyogtató a marihuánával lebukott hódmezővásárhelyi fidelitasos júniusi interjúja a Négyes c. újságban, aminek a kiadója Fidesz Csongrád-Csanád megyei négyes választókerületi szervezete.

A vásárhelyi Fidelitas akkori alelnöke arról beszélt, egyik legfontosabb feladatuknak ,,a rászorulók segítését tartják,” ,,emellett a közösségépítésre is szeretnének nagy hangsúlyt fektetni.” ,,A nyári időszakra családi, ifjúsági és kulturális programokat is terveznek, erre jó példa volt a vásárhelyi focicsapat által szervezett családi sportnap, amelyhez nagy örömmel csatlakozva segítettek a rendezvény lebonyolításába.” – olvasható a Fidesz által, júniusban kiadott ingyenes újságban.

Az interjú után nem sokkal később kiderült, a Fidelitas hódmezővásárhelyi alelnöke lehet az egyik gyanúsítottja egy helyi marihuánatermesztési ügynek. Egy tanyán több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabiszt találtak a rendőrök. Külön érdekesség, hogy a fidelitasos politikus agrártermelő, de mostmár tudjuk, hogy a háztáji marijuana-termesztés is nagyon megy neki. Miután lebukott, kilépett a Fidelitasból.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Fehér zászló került a szegedi Fidesz-irodára

A Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái fehér zászlót helyeztek el a helyi Fidesz irodára tegnap. Ezzel utaltak Orbán Viktor politikai igazgatójának szavaira, aki szerint ha minket támadtak volna meg az oroszok az ukránok helyett, akkor nem védekeztünk volna.

Tovább olvasom »

Két évvel a Bartók bezárása után rájöttek, hogy kevés a parkoló az Almási iskolánál

Mint az ismert, botrányos körülmények között került lakat Makón a Bartók iskolaépületre 2022 nyarán. Többek között a szűkös parkolást is felhozták indokként a döntést ellenzők, de ezt nem igazán vette figyelembe a tankerület. A hétfői lakossági fórumon kiderült, hogy az önkormányzat fog új parkolókat létesíteni.

Tovább olvasom »