Még az indonézok is kapnak rezsitámogatást a makói Continentalnál

Azt mondták, irreális kérés, hogy az alacsony jövedelműek kapjanak többet. Közölték, nem kompenzációt adnak, hanem rezsitámogatást – de abból adtak az Indonéziából hozott kollégáknak is, pedig az ő szállásukat, rezsijüket eleve állja a cég – fogalmazott a Magyar Narancsnak Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet titkára.

A lap részletesen írt a sokat emlegetett filmvetítésésről, a bértárgyalásokról, a sztrájkról, ezekről bővebben itt és itt írtunk. A szakszervezeti titkár ugyanakkor további érdekességeket árult el. Így például, hogy A Contisok c. film makói vetítésre eljött a film rendezője, Jérôme Palteau és egyik szereplője, Roland Szpirko is.

„A filmvetítéssel egybekötött taggyűlés programját szeptember 28-án hirdettük meg a nyilvános Facebook-oldalunkon, de már 23-tól hirdettük, hogy lesz ilyen rendezvény, így tudott róla mindenki, akit érdekelt”

– mondta most a Magyar Narancsnak Hajdú Roland. Így folytatta:

,,Az üzemben az igazgató tájékoztatót tartott, és kétszer is elmondta, hogy a cég elhatárolódik mindenféle radikalizmustól, mintha egy filmvetítés radikális rendezvény lenne. Máskor szombaton délelőtt és délután szokott lenni műszak, éjjel nem. Most, a vetítés napján volt éjszakai műszak is, ami sok kollégát érintett, ők nem tudtak eljönni a vetítésre. Csütörtökön rendelték el: aznap, amikor kiderült a részletes programunk.”

Hajdú Roland azt mondja, érthetetlen volt számukra ez a hozzáállás, még úgy is, hogy a cégvezetés és a szakszervezet között feszült a kapcsolat.

Beszélt arról is, egy rendes szakszervezet nem fogadhat el olyan bérfejlesztést, amely nem éri el az inflációt. Reálértékben idén is kevesebbet kerestek, ezért kérték az idei év után kompenzációt is. Mert 2021-ben is elmaradt az ajánlat az inflációs előrejelzéstől. Idén májusban, az első negyedévi eredmények ismeretében szóltak, hogy tárgyalni szeretnének még időben. A cég azonban augusztusig nem reagált a levelükre, a kért adatokat sem küldte el, pedig a törvény szerint adatszolgáltatási és együttműködési kötelezettsége van. Szeptembertől tudtak csak tárgyalni.

,,Mi azzal kezdtük, hogy igazunk lett, február óta mindenkinek csökkent reálértékben a bére a cégnél. Kértük, hogy ha a kompenzációban sikerül megállapodni, akkor térjünk át arra, mi várható a következő évben, és egész évre nem akartunk megállapodni, csak akkor, ha garanciát kapunk az inflációkövető emelésre. Azt is kértük, mondják el, a cég mekkora bértömeget szán bérfejlesztésre – nem árulták el. Mert mi javasoltuk, hogy osszuk el az általuk erre szánt pénzt úgy, hogy akik kevesebbet keresnek, azok kapjanak most nagyobb emelést, mert az áremelkedéseket nekik nehezebb átvészelniük, mint a nagyobb keresetű kollégáknak. Azt mondták, irreális kérés, hogy az alacsony jövedelműek kapjanak többet. Azt mondták, nem kompenzációt adnak, hanem rezsitámogatást – de abból adtak az Indonéziából hozott kollégáknak is, pedig az ő szállásukat, rezsijüket eleve állja a cég. A kérdésemre, ezt miért teszik, az volt a válasz, azért, mert egyenlően akarnak bánni mindenkivel. Itt tartunk. És nem hibázhatok. Amikor a kislányunk megbetegedett, táppénzre jöttem, és nem tudtam ott lenni az egyeztetésen, szóltam is. Azonnal közzé tette a cégvezetés, hogy az én önkéntes távolmaradásom miatt hiúsult meg az egyeztetés.”

A szakszervezet egyébként pert indított a céggel szemben az együttműködési kötelezettség és az adatszolgáltatási kötelezettség megszegésére hivatkozva a munkaügyi bíróságon.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Változik a forgalmi rend a szegedi klinikáknál

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Északi-Klinikaparkjának területén, az épületek körül úttestfelújítás zajlik. A munka zavartalanságának biztosítása érdekében változik a forgalmi rend is – olvasható az egyetem oldalán.

Tovább »

Zárva lesz a városháza

Igazgatási szünet lesz az önkormányzatnál december 22. és január 6. között, addig egyablakos ügyeleti rendszerben lehet ügyet intézni néhány órában.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Zárva lesz a városháza

Igazgatási szünet lesz az önkormányzatnál december 22. és január 6. között, addig egyablakos ügyeleti rendszerben lehet ügyet intézni néhány órában.

Tovább olvasom »

Makón is gyűjt szeretetcsomagokat az Alföldvíz

Az Alföldvíz az idei évben több olyan jótékonysági kezdeményezéshez csatlakozott, melyek szerény körülmények között élő Békés és Csongrád-Csanád megyei családoknak gyűjtenek adományokat. A beérkezett felajánlásokat továbbítjuk azoknak a szervezeteknek, akik megajándékozzák a rászoruló családokat – olvasható a szolgáltató honlapján.

Tovább olvasom »