Semmi érdekérvenyesítő ereje nincs a makói városvezetésnek?

Vagy nem tudtak, vagy nem akartak semmit se tenni nyáron a Bartók iskola megmentéséért, most pedig a kisposta bezárása ellen sem. Mindenesetre egyik variáció sem túl hízelgő a fideszes vezetésre nézve.

Mint arról több cikkben is beszámoltunk, a tiltakozások ellenére az új tanévet az Almási épületben kezdték meg a bartókos diákok. Pedig a szülők számos módon kérték az önkormányzat segítségét, még zenés demonstrációt is tartottak a polgármesteri hivatal előtt, de a legszomorúbb, hogy a városháza épületéből senki nem ment oda hozzájuk.

Az is gyászos történet, ahogy a városvezetés hagyta a kispostát bezáratni jövő tavaszig. A város két év alatt teljesen felújította az épületet, idén készült el a belső rész. Az újvárosi városrészben is sok az idős, akik szívesen mentek ebbe a fiókba, a főtéri helyett, ahová nem is biztos, hogy saját erőből el tudnának jutni. Még fideszes polgármesterek is felháborodtak a döntésen (pl. Zalaegerszeg, Rákosmente, Székesfehérvár, Baksa, Dunakeszi). Farkas Éva azok közé tartozott, akik nem szólaltak fel a postabezárás ellen.

Pedig Makó fideszes polgármestere még tavasszal úgy kampányolt: a választás tétje, hogy Makó előre menjen, ne hátra. Egészen pontosan ezt írta:

,,Az elmúlt évek munkájának és fejlesztéseinek köszönhetően Makó nemcsak a régió, hanem az ország kiemelkedő településévé vált. Eredményeinket és terveinket nem hagyhatjuk veszni! Ahogy minden megvalósításunkat Önökkel közösen vittük véghez, a folytatáshoz is mindannyiunkra szükség van. Arra kérem Önöket, hogy április 3-án válasszuk a további fejlődést, a békét, a biztonságot és támogassuk Lázár János országgyűlési képviselőjelöltet és a Fidesz-KDNP listáját, hogy Makó továbbra is előre menjen, ne hátra!”

Úgy tűnik, az előremenetelben egy komplett iskola átköltöztetése és egy postahivatal bezárása is beletartozik. A sport- és a kulturális élet lenullázásáról nem is beszélve.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink