Megalakult a Csongrád Megyei Közgyűlés

Gémes Lászlót (Fidesz-KDNP) választották a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökévé a testület szerdai alakuló ülésén. A politikus megválasztását a jelen lévő 18 képviselő közül tizennégyen támogatták, négyen nemmel szavaztak.

A közgyűlés Csáki Bélát (Fidesz-KDNP) és Polner Eörsöt (Fidesz-KDNP) főállású, Magyar Annát (Fidesz-KDNP) társadalmi megbízatású alelnökké választotta. A testület külgazdasági tanácsnoka Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP), kulturális és sport tanácsnoka Ádok János (Fidesz-KDNP), mezőgazdasági tanácsnoka Kormányos Sándor (Fidesz-KDNP) lett.

Pető Zsolt, a Csongrád Megyei Választási Bizottság elnöke elmondta, a megye valamennyi településén eredményes volt a polgármesterek és képviselők választása. A megyei közgyűlési listákra 58 településen szavazhattak.

A 48,23 százalékos részvétel mellett 77 145 érvényes szavazatot adtak le, ebből a DK 6341-et, az MSZP 8183-at, az Mi Hazánk 6991-et, a Fidesz-KDNP 41 688-at, a Momentum 6228-at, a Jobbik pedig 7714-et kapott.

A közgyűlésben a Fidesz-KDNP 12 mandátumot szerzett, a testületben két-két képviselője van az MSZP-nek, a Mi Hazánknak és a Jobbiknak, egy-egy a DK-nak és a Momentumnak. A közgyűlésben három frakció jött létre: a Fidesz-KDNP-é, Csongrád-Csanádért néven az MSZP-Jobbik-DK-szövetségé, valamint a Mi Hazánké.

(MTI, fotó: csongrad-megye.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink