Megkezdődtek a nyári pályaorientációs táborok Makón is

Megkezdődtek a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) nyári pályaorientációs táborai. A két szervezetnek köszönhetően 9 intézmény összesen 13 tábora vár a pályaválasztáshoz közeledő 200 fiatalt Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Csongrádon. A programokon a legkülönfélébb szakmákkal ismerkedhetnek meg a fiatalok, egyebek mellett a 3D nyomtatást, a robotika alapjait tanulmányozhatják, de a hagyományos szakmák közül például a szakácsok életébe is testközelből pillanthatnak be – hangzott el a szakképzési centrum és a gazdasági önkormányzat közös sajtótájékoztatóján.

Dr. Kőkuti Attila, a CSMKIK elnöke kiemelte, hogy továbbra is a kamaránál az egyik legfontosabb feladatnak a pályaorientációt tartják, mivel a vállalkozásoknál nagy hiány van a szakképzett munkaerőből. Üdvözölte, hogy több olyan tábor is van, mint a sajtótájékoztatón megtekintett Zöldmérnök tábor, melyeken a digitalizáció és a robotika által alkalmazott technológiákkal találkoznak a fiatalok. Hangsúlyozta, hogy olyan technológiai és technikai fejlődésnek vagyunk szemtanúi, ami új szakmákat hoz létre. Erre a kamara, mind a cégek figyelmét folyamatosan felhívja, mind pedig a tanulókét, a mostani táborokban pedig ízelítőt is kaphatnak ebből a diákok. Emiatt is tartották fontosnak, hogy támogassák a táborokat, amelyeken ennek köszönhetően féláron vehetnek részt a tanulók.

Mintegy 200 diák vesz részt a táborokban, és nagy volt túljelentkezés is, jelenleg már csak egy táborba lehet jelentkezni, egy augusztus végire, amelyet a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolában tartanak – közölte Hegedűs Zoltán, a HSZC kancellárja. Beszélt arról is, hogy nemcsak az adott intézmény képzéseit ismerhetik meg a tanulók, kirándulnak is: kerékpár- és kenutúrán vesznek részt, emellett kalandpark és több céglátogatás is szerepel a programban. Mindenképpen az élményalapú szakmabemutatásra igyekeztek helyezni a hangsúlyt. A vásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban tartott sajtóesemény idején egy robotikához kapcsolódó tábor zajlott, ahol egy izgalmas Mars expedícióhoz kötődően készítettek 3D-s technikával eszközöket a gyerekek, de volt robotprogramozás és mobilapplikáció írás is.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink