Megpróbálnak utánajárni a babakötvényeknek

A legutóbbi közgyűlésen a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány kuratóriumi elnökévé választották Krupiczer Ferenc önkormányzati képviselőt (Tiszta Vásárhelyért-Mindenki Magyarországa), alelnöknek Szabó Margitot. A héten elkezdték felderíteni a babakötvények körüli tisztázatlan ügyek felderítését.

Ismert: önkormányzati rendeletben vállalta a város, hogy babakötvénnyel segítik a fiatalokat lakáshoz jutását. Erre alapítványt hoztak létre 2006-ban, amit részben a fideszes képviselők felügyeltek. A közgyűlés 2005-ben rendeletet hozott, hogy a költségvetésben biztosítják a születendő gyerek után járó kezdetben 3,5 ezer, majd havi 4 ezer forintot. Ezt – a 2012-es alapítói szerződés módosításáig – külön is kezelték. Arról is döntöttek, hogy 2011 után 3 évente, a tényleges születési számnak megfelelően fizetnek az alapítványnak – írta tavaly az Átlátszó.

Az elmúlt években nem nőtt jelentősen az alapítvány vagyona, pedig évente 100 millióval kellett volna. A jelenlegi létszám mellett Hódmezővásárhelynek 2024-ig – amikor az első, 2006-ben született gyerek megkaphatja a támogatást – további 600 millióba kerül ez a program. Az alapítvány első kifizetését 2024-ben 278 fiatal kérheti. Az gyerekekként 864 ezer forintot jelent, összesen 240 millió forintot jelent – ami közel 100 millióval több, mint az alapítvány 2017-es vagyona.

Nem volt nálam a papírom, ezért rossz, hibás adatot mondtam

– mondta a Délmagyarország érdeklődésére idén áprilisban dr. Kószó Péter, a kuratórium fideszes tagja. Az akkori alpolgármester 2011-ben azt mondta: 300 millió forint körüli összeg található a számlán.

Kószó az áprilisi közgyűlésen, szintén a Délmagyarország beszámolója szerint hozzátette:

az alapítvány ügyei, adatai iránt rendkívüli módon érdeklődő Krupiczer Ferencet javasolja elnöknek.

A kinevezés néhány napja megtörtént, várhatjuk a vizsgálat eredményét.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink