Megyei kitüntetést kapott Kincses Tímea

Augusztus 19-én, Ópusztaszeren tartotta ünnepi megemlékezését a Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzat, melynek keretében átadták a vármegyei kitüntetéseket is. Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Központ főigazgatója Csongrád-Csanád Vármegye Közneveléséért Díjban részesült.

A méltatás során elhangzott, szakmai tevékenységét, vezetői gyakorlatát a hivatástudat, alapos felkészültség és igényesség, szemléletmódját az eredményorientáltság jellemzi. A megye 8 szakképző intézménye főigazgatójaként elkötelezett a szakképzés fejlesztése, az iskolák módszertani megújulása, a magas színvonalú munkavégzés iránt.

Kiváló kapcsolatot ápol a térség vállalkozóival, együttműködik a szakképzés szakmai szervezeteivel, a duális képzés széleskörű megvalósítását szorgalmazza. Vallja, hogy a környezettel is nevelünk, ezért megkeresi és valóra váltja azokat a lehetőségeket, amellyel optimális tanulási környezetet teremthet.

Jelen pillanatban több szakképzési centrum minőségfejlesztési munkájában vesz részt minőségügyi szakértőként. A Szegedi Tudományi Egyetem közoktatás vezetői képzéseinek oktatója hosszú évek óta. Intézményfejlesztési szakértőként, mentorként számos intézménynek nyújtott támogatást a szervezeti célok élérése érdekében.

Számtalan iskolában segített közoktatási szakértőként, szaktanácsadóként, minősítő szakértőként, tanfelügyelőként, jelentős szerepet játszva a képzési színvonal emelésében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Szalagot kaptak a makói Kerisek is

Február 8-án a Keri szakképző iskola tanulóinak tűzték fel a végzősöknek hagyományosan járó kék szalagot, annak jelképeként, hogy képzésük utolsó szakaszába léptek.

Tovább »

A nap idézete

60 éve született Détár Enikő, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Déryné-díjas magyar színésznő, szinkronszínész, előadóművész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink