Mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma

Általános szokás, hogy Mindenszentek napján és az azt követő Halottak napján gyertyát gyújtunk a halottakért, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is. A gyertya fénye azonban nemcsak az örök világosságot jelképezi, annak lángja veszélyt is jelenthet. A statisztikák szerint az évnek ebben az időszakában megemelkedik tűzesetek száma. 

November elsején Mindenszentekkor és az azt követő Halottak napján, valamint az itthon is egyre elterjedő halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak. A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy ezeket könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig a szabadtéren a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

Fontos, hogy a temetőben csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A mécsest célszerű nem éghető anyagból készült alátétre helyezni, ügyelve arra, hogy a közvetlen közelben ne legyenek gyúlékony anyagok, mert a keletkező hő lángra lobbanthatja a sírhelyen elhelyezett díszítéseket, koszorúkat, virágokat. A mécsestartót olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem dőlhet el. Biztonságosan használható a fedővel rendelkező kegyeleti mécses.

A Halloweent jelmezben ünneplők körültekintően ünnepeljenek a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen ezek a jelmezek gyakran jól éghető, könnyen meggyulladó anyagból készülnek. A töklámpások használata látványos, ugyanakkor veszélyes. Kihelyezésükhöz fontos a megfelelő hely megválasztása, illetve olyan mécses használata, ami szeles időben is biztonságosan égethető.

(Csongrád Megyei Katasztrófavédelem)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink