Mindössze 40 napos elzárást kapott egy férfi, aki azért kötött fel egy kutyát a fára, mert az túl játékos volt

Állatkínzás miatt jogerősen negyven nap elzárásra ítélte a Siklósi Járásbíróság azt a baranyai férfit, aki bálamadzaggal felakasztott egy kutyát 2020 januárjában – tájékoztatta a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A bíróság azt írta, hogy a vádlott haszonállatok tereléséhez kérte el az egyéves nőstény keverék kutyát egy baranyai településen élő ismerősétől. A kutya nyakára bálamadzagot tekert póráz gyanánt, azzal vezette hazafelé. Útközben azonban úgy látta, hogy a kutya a játékos viselkedése miatt mégsem lesz megfelelő a feladatra, ezért elhatározta, hogy elpusztítja.

A férfi egy szántó melletti akácosba vitte az állatot, majd a madzaggal felakasztotta egy fára, a halálát okozva ezzel.

A vádlott a tetemet a néhány száz méterrel arrébb található fás területre húzta, majd távozott.

A rendőrség korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Baranya megye déli részén található Cún község határában találták meg az állattetemet, a bejelentés után kezdték el a nyomozást, és rövid időn belül kézre is kerítették az akkor 62 éves gyanúsítottat.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Elkészült a második informatikaterem rekonstrukciója is a Galambban

A földszinti rossz állapotban lévő géptermek új, méltó helyre kerültek. Az átalakításokkal az iskola földszintjét, – reményeik szerint szeptemberre, – teljes egészében a diákéletnek adhatják át, míg az első emeleten a közismereti, a második emeleten pedig a szakmai tárgyak oktatásához lettek adottak a feltételek – számolt be róla az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola.

Tovább »

📺 Gyanúsítottként hallgattak ki egy makói orvost

Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, ami az NVSZ feljelentése alapján indult a KR NNI-nél. Az összehangolt akció keretében újabb 17 embert – köztük orvosokat és cégvezetőket – fogtak el.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink