Négy csatában küzdöttünk meg a Vásárhellyel

Két korosztályos csapatunk győzött, kettő pedig kikapott a szomszédvárosok csatájában. 

Egy félidőnyi siker

Az U14 állt közelebb a remekléshez, de a sikeres első játékrész követően, – amikor Lakatos Armandó góljával megszerezték fiataljaink a vezetést, – a második félidőben megrázták maguk a vásárhelyiek és négy gólt lőttek, amire nálunk már nem volt válasz.

Erdélyi Mátyás csapata ígéretes jövő előtt áll, s ha sikerül stabilizálni az erőnlétet és a koncentrációt az első perctől az utolsóig, biztosan sokkal több siker fogja a csapatot érni.

MUFC U14 – Hódmezővásárhelyi FC 1:4 (1:0)
gsz: Lakatos Armandó.

Nem termett babér

Az U15 csapatunk is küzdött tisztességgel, de nem sikerült veretlen riválisukon felülkerekedni. Az első játékrészben egy öngólnak köszönhetően már a 11. percben vezetést szereztek a vendégek, amit a 23. minutumban már kettőre növeltek. Két gólos vendég előnnyel fordultak a csapatok. A második játékrész negyedik percében pedig a hálónkba került a harmadik, mindent eldöntő találat is.

MUFC U15 – Hódmezővásárhelyi FC 0:3 (0:2)

Csütörtökön góleső

Benkő Botond megállíthatatlan volt, s a maga 4 találatával már eleve megnyertük a találkozót, de Benkő Roland, Beke Dániel és Vas Károly is beköszönt az ellenfél kapujába így fölényes sikert értek el a fiúk a vendég Hódmezővásárhely ellen.

MUFC U17 – Hódmezővásárhelyi FC  7-3 (5-3)
gsz.:Benő Botond (4), Benkő Roland, Beke Dániel, Vas Károly.

Nagyszerű csapat, nagyszerű győzelem

Brakszatórisz Andrásnak egy olyan csapatot sikerült összeállítania, ami méltó volt a magasabb osztályhoz. Nagyon szép sikernek lehettek tanúi azok,aki a mérkőzésre kilátogattak, s nagyon büszkék lehetünk fiataljainkra. Mészáros Márk mesterhármasa a siker egyik fontos része volt, de kellett Vajna Martin gólja is,mellyel a bajnokságban már tíz találatnál jár, valamint Vass András találata is. Együtt volt a csapat, s végig irányították a találkozót a makói fiatalok így diadalmaskodtak a szomszédvári rangadón.

MUFC U19 – Hódmezővásárhelyi FC 5-3 (2-1)
gsz: Mészáros (3), Vajna, Vass

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink