Nem jönnek az uniós támogatások Magyarországra, több száz milliót bukhatunk Orbánék miatt

Jelenleg – az agrártámogatásokon kívül – nem jönnek uniós pénzek Magyarországra. A 2021-2027-es költségvetésből azért nem, mert még nem írták alá az ehhez szükséges partnerségi megállapodást, a helyreállítási alapból (Helyreállítási és Rezílienciaépítési Eszköz, RRF) pedig azért nem, mert Brüsszel nem hagyta jóvá a magyar felhasználási terveket – írja a 24.hu.

A magyar kormánynak viszont annyira szüksége lenne a pénzre, hogy Orbán Viktor a legutóbbi nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy uniós pénzek hiányában akár a pénzpiacról is szereznének forrást, kötvénykibocsátással. A kormány helyzetét nehezíti, hogy az Európai Bizottsággal való megegyezés esetén ugyan elindulhatnak a kifizetések a kohéziós alapok és az RRF esetében is, azonban néhány hónap múlva ismét elakadhat a folyósítás a múlt héten elindított úgynevezett feltételességi eljárás miatt.

Ez utóbbi egy teljesen új eszköz, így még az uniós szakértők sem tudják jelenleg, hogy a szankció pontosan mely területekre és milyen pénzek megvonására terjedhet ki, azonban alapvetően a közbeszerzések által érintett területek jöhetnek majd szóba. Ennek oka, hogy leginkább itt érhető tetten a korrupció, ami szöges ellentétben áll az uniós költségvetés pénzügyi érdekével.

Brüsszeli szakértők néhány százmillió eurós szankciókat tartanak elképzelhetőnek, Balázs Péter volt külügyminiszter és egykori uniós biztos szerint a helyreállítási alapon próbálhatják ki először az új eszközt.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Féket kaphatnak a kínai-magyar akkugyárak

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy szubvencióellenes vizsgálatot indít a kínai elektromos járműgyártók ellen – írja a Portfolio. A döntés Franciaország nyomására született, amely arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy fellépjen a kínai elektromos autók európai piacra való beáramlása ellen.

Tovább olvasom »