Baleset- és életveszélyes fák miatt egy 8 hektáros erdőt kell kivágni még most ősszel Makón, a Maros-partra vezető út mellett. Nem csak a kiszáradt fákat kell eltávolítani, hanem jogszabályi kötelezettség miatt a nem őshonos fajtákat is – hangzott el vasárnap délutáni lakossági fórumon, amelyet a makói aPont szervezett. A szakemberek februárban már elkezdenék az újratelepítést.
Mivel az önkormányzat nem szervezte meg ezt a tájékoztató fórumot, ezért megcsináltuk mi – vezette fel a Lombkorona sétány mellett tartott eseményt Tóth Rebeka, az aPont megyei koordinátora. A fórumon részt vettek a fakivágást végző szegedi DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. képviselői, valamint a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa, míg a makói önkormányzattól a polgármester nem jött el.
Fazekas József, a DALERD Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese és Soós Zoltán erdészeti igazgató elmondták: az érintett terület fakitermelésére megkapták az erdészeti engedélyt és egyeztettek a makói önkormányzattal, illetve a nemzeti parkkal is.

Egyébként elég paradox a helyzet, hiszen ha a töltés felől megyünk a strand felé, akkor a jobb oldali erdő állami tulajdon és itt lesz a fakitermelés, többek között a nem őshonos fafajták eltávolításával. Míg az út bal oldalán lévő erdő az önkormányzaté, amely szintén invazív fafajtákat tartalmaz, de azokat értelemszerűen a DALERD munkatársai nem nyúlhatnak.
A szakemberek meglátása szerint az erdőben, ami őshonos és életképes, az a fák alig 5-10%-a és azokat meg fogják hagyni – ezeket jelölték meg piros X-szel. A problémát az jelenti, hogy az invazív fajok nem engedik az őshonosakat élni és magyar, illetve EU-s szabályozás miatt ezeket vissza kell szorítani, lényegében nincs mérlegelési lehetőségük. A hozzászólóktól felmerült, hogy elég drasztikus egyszerre kivágni az egész 8 hektárt, de a szakemberek szerint nem lehet részekben kezelni, mert addig az invazív fajok túlságosan elterjednének.

Fazekas József elmondása szerint addig húzták az munkálatokat, amíg lehetett, de most már csak a szerencsén múlik, hogy nem dől rá senkire egy kiszáradt fa. Ez azért nincs kitáblázva a szakember szerint, mert a jogszabály szerint az erdő eddig is saját felelősségre volt látogatható, az út pedig itt vezet mellette.
A hozzászólók a jelenleg zajló törvényi változásokra hívták fel a figyelmet, amelyet a szakemberek is elismertek, de ők kötelesek a jelenleg hatályos törvényeket betartaniuk.
A fakivágást zömében egy biztonságos fa kombájn, ún. harveszter fogja végezni, majd területrendezés, erdőfelújítás jön. A DALERD szakemberei azt mondták, addig ültetik a facsemetéket, amíg nem maradnak meg. Van technológia, eljárás a sikeres ültetéshez és szerintük a Maros közelsége miatt itt a legjobb az esély a sikeres fatelepítésre. Az új erdő 50-70 évre tervezhető és a kivágott fa 80%-a szociális tűzifaként hasznosul.

