Nem minden kkv részesül az adócsökkentésből és a kisebb települések sem nyugodhatnak meg még

Január végéig nem tudni, mi lesz a 25 ezer főnél kisebb települések bevételének automatikus kompenzációjával – derül ki az éjjel megjelent Magyar Közlönyből, mely a helyi iparűzési adó megfelezéséről is rendelkezik.

Mint ismert, Orbán Viktor a hétvégén jelentette be, a települések közfeladatainak ellátáshoz szükséges bevételek zömét jelentő helyi iparűzési adó (hipa) felét elveszi, a megszorítás ellen több millió magyar polgárt képviselő polgármester és önkormányzati szövetség is tiltakozott. A kormányfő azt is megígérte, a 25 ezer főnél kisebb települések esetében a kieső bevételeket automatikusan kipótolja a kormányzat, míg a nagyobb városok esetében „egyenként tekintik át” a kompenzáció módját.

A Magyar Közlönyben megjelent 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet értelmében a hipa 1 százalékra csökkentése a kkv-törvény szerinti mikro-, kis- és középvállalkozásokra (kkv) vonatkozik,

de csak akkor, ha a vállalkozás éves árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 4 milliárd forint.

A törvény szerint a kkv-nak minősülés feltétele, hogy a vállalkozás legfeljebb 250 főt foglalkoztasson, és éves árbevétele az 50 millió eurót (18 milliárd forint) vagy mérlegfőösszege a 43 millió eurót (15,5 milliárd forint) ne haladja meg. A 4 milliárdos bevételi vagy mérlegfőösszeg-határ gyakorlatilag a kisvállalkozás alkategóriájának felel meg. Tehát kijelenthető,

Orbán ígérete ellenére lesz olyan vállalkozás, mely kkv-nak minősül, de nem részesül az adócsökkentésből.

A kisebb, 25 ezres lélekszámot el nem érő települések kompenzációjáról semmi új nem derül ki, az 1987/2020. (XII. 22.) Korm. határozat csupán annyit ír, hogy a kabinet

dönt a huszonötezer főnél nem nagyobb lakosságszámú települési önkormányzatok számára támogatási program megindításáról.

A programot a pénzügyminiszter a belügyminiszter bevonásával dolgozza ki, ám annak határideje csak jövő év január 31.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink