Normális esetben a mérhetetlenül korrupt vezetőket elzavarná a nép

Általában, ha egy ország erősen sújtott a korrupció által, akkor egy gyenge, erőtlen államvezetésre telepszenek rá külső gazdasági érdekcsoportok – ezt nevezik foglyul ejtett államnak. Nálunk ennek a fordítottja valósult meg: egy erős közhatalom és a hozzá kapcsolódó üzleti körök (oligarchák) összekapcsolódása és együttműködése jellemző.

Az állami intézmények a kormány eszközeivé, játékszereivé váltak, nem gyakorolják a kontrollt, azt teszik, amit a politikai vezetők diktálnak nekik. Ugyanakkor nagyon meghatározóak a sógor-koma viszonyra épülő kapcsolatok is: kölcsönös ,,szívességek„, oda-vissza játékok. Ami különösen problémás, hiszen zsarolhatóvá teszi azt, aki részt vesz benne – így eleve kizárt, hogy tisztességesen szolgálja a népét.

Emellett, ha az állami intézmények nem látják el a kontrollt, a kormánynak könnyű helyzete van abban, hogy a köz helyett a haverokat, a saját érdekeit ,,támogassa„. Így ezen elemk gazdagodása mellett a politikai hatalom uralmának bebiztosítása is egyféle ,,mellékhatás„. Kicsit hasonlít a feudális rendszerhez abban, hogy a lojalitás alapján jutalmazzák a benne résztvevőket.

Normális esetben a szinte már mérhetetlenül korrupt vezetőket elzavarná a nép. Egy bántalmazott, traumatizált, Stockholm-szindrómás országban viszont a végzetes folytatásra szavaztak. Az könnyen megjósolható, hogy ez milyen hatással lesz a kivándorlásra, a külföld általi megítélésünkre, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a bérek helyzetére, tehát a mindennapi életünkre.

(zsurpubi.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Lángszórós Alakulat: milliók mentek el városi rendezvényekre, de a Makó FC tönkretevői bujkálnak

Eddig úgy gondoltuk, hogy nem feladatunk a politikába beleszólni, de a politika beleszólt a csoport életébe. Sajnos városunk vezetése nem képes felelősséget vállalni, sem önállóan dönteni olyan kérdésekben, melyek meghatározzák a városban élők jövőjét – fogalmaztak oldalukon a makói Lángszórós Alakulat tagjai.

Tovább olvasom »