Novák Katalin és Varga Judit is lemondott

Rendkívüli bejelentést tett szombaton kora este Novák Katalin. Az egy hete kirobbant visszás kegyelmi ügy következtében hiteltelenné vált köztársasági elnök bejelentette lemondását.

Az államfő az M1 pártállami csatorna rendkívüli adásában jelentette be lemondását. Ezt egyébként megelőlegezte, amikor Orbán Viktor csütörtök este alkotmánymódosítást kezdeményezett, melynek lényege, hogy a köztársasági elnök se adhasson kegyelmet olyan elítélt bűnelkövetőnek, akik kiskorúak sérelmére követett el bűncselekményeket. Novák Katalin ez után még úgy fogalmazott, hogy „örömmel fogja aláírni” az az alaptörvény-módosítást. Nem fogja.

Novák Katalin azt mondta, hibázott, és bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, hogy megbántotta őket.

,,A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről”

– fogalmazott.

A bocsánatkérés után a Fidesz bukott köztársasági elnöke csukott szemmel elkezdte a Miatyánkot mormolni. Novák 2022 óta töltötte be a köztársasági elnöki posztot.

Varga Judit is visszavonul a közélettől

A pedofil bűntárs kegyelmi ügyében még igazságügyi miniszterként szintén felelős Varga Judit is lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról, aki távozik a politikából.

Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is” – jelentette be Facebook-oldalán Varga Judit pár perccel azután, hogy Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki posztról.

Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom

– mondta.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább olvasom »