Nyugdíjas találkozó Kató nénivel

Idén negyedik alkalommal rendeztek nyugdíjas találkozót a Hagymatikumban. A kedvezményes jeggyel számos ingyenes egészségügyi mérésben vehettek részt a szépkorúak, illetve Kató néni, azaz Ihos József műsorát is megtekinthették.

01976227

– Ezen a napon, külön az idősekre szabott programokkal tudunk kedveskedni, remek alkalom, hogy megmutassuk, milyen gyógyászati szolgáltatásaink vannak – ismertette a nyugdíjas-nap lényegét Schneitzer Beáta, a fürdő ügyvezető igazgatója. Mint elmondta: ki lehet próbálni a masszázst, az iszappakolást és a víz alatti tornát is. Tizenegy órától Polgár Joci zenélt az étteremben, majd Ihos József humorista, alias Kató néni szórakoztatta a vendégeket.

A Hagymatikumba kitelepült a Magyar Vöröskereszt is, akik mérésekkel, tanácsadással látták el az érdeklődőket. Mi már másodjára vagyunk itt, jó dolog, hogy vannak ilyen szűrések és az is, hogy ezen a napon ezer forinttal olcsóbban jöhettünk be – mondta a szegedi Tóth János és neje, akik azért a vízben is megmártóztak a mérések végeztével.

98213690

A találkozóra eljöttek a makói FÉG Nyugdíjas Klub tagjai, akik rendszeresen járnak fürdőbe, szerte a megyében. A legutóbbin is voltunk, akkor Aradszky László volt a fellépő. A programok jók most is, egész nap itt leszünk. A masszírozást ki szeretném nagyon próbálni – árulta el özv. Dékány Antalné, klubtag.

A fürdőben egyébként indulnak az őszi akciók is. Ennek része a nyugdíjas-bérlet, mely már megvásárolható és október 1-től november 30-ig érvényes hétköznapokra.

 

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink