Orbán Viktor felülírt egy bíróság döntést

Már a koronavírus-járvány kezdete óta megoldatlan kérdés, hogy a sajtó munkatársait beengedjék-e az egészségügyi intézményekbe, hogy tudósítsanak onnan. Több vélemény szerint fontos lenne, hogy az emberek láthassák, milyen nehéz helyzetben vannak a kórházak és az egészségügyi dolgozók. Így ugyanis többen vennék szigorúan a járványügyi korlátozásokat és az oltások felvételét.

Eddig azonban a Kásler Miklós vezette Emmi nem engedte be a fotósokat, videósokat és újságírókat a kórházakba. Két kivétel akadt csak: a közmédia és az MTI tudósíthatott. Ezt a döntést támadta meg a bíróságon a Telex. A bíróság pedig néhány nappal ezelőtt kimondta: a kórházigazgatók hatásköre eldönteni, kit engednek be az intézményekbe.

Arra azonban egyik sajtóorgánumnak sem volt ideje, hogy a döntés alapján ellátogasson valamelyik egészségügyi létesítménybe. Orbán Viktor ugyanis péntek este már aláírt egy rendeletet, ami felülírja ezt a bírói döntést.

A rendelet szerint veszélyhelyzet esetén az Operatív Törzs „meghatározhatja az egészségügyi intézményeknek a sajtóval való kapcsolattartás rendjét, valamint a sajtó által az egészségügyi intézmény területére történő belépés rendjét”.

Emellett azt is kimondja, hogy az Operatív Törzs döntésének végrehajtásáért az egészségügyi intézmény vezetője a felelős – teszi hozzá a 24.hu.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink