Öt évet kapott a késelős, verekedős apátfalvi román

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt C. M. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év 6 hónap börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett. 

35235364

A román állampolgár, de magyar anyanyelvű vádlott 1989-ben költözött Magyarországra, majd 2007-ben élettársi kapcsolatot létesített R. Anettel, amely kapcsolatból 2008 novemberében fiuk született, és Apátfalván, az asszony tulajdonában lévő ingatanban laktak. A vádlott és R. Anett kapcsolata megromlott, élettársi kapcsolatuk megszakadt, ezért 2011 augusztusában a vádlott az ingatlanból elköltözött, míg gyermekük az anyánál maradt. A vádlott és volt élettársa között gyermekelhelyezési per volt folyamatban a cselekmény elkövetésének idején.

Az élettársi kapcsolat megszakadását követően 2011 augusztus közepétől 2011. szeptember 27-ig a vádlott legalább 30 alkalommal fenyegette meg az asszonyt azzal, hogy erőszakos cselekményt követ el ellene. Emiatt a vádlottat a Makói Járásbíróság folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntette miatt 270 óra fizikai munkakörben végzendő közérdekű munkára és 270 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

R. Anett 2011 augusztusában új élettársi kapcsolatot létesített L. János sértettel, aki beköltözött az asszony ingatlanába. A gyermekelhelyezési per, valamint a gyermek láthatásával kapcsolatos problémák miatt a vádlott és R. Anett, valamint L. János sértett között rossz viszony állt fenn.

2012. szeptember 15-én 12 óra körül a vádlott egy apátfalvi ismerősénél tartózkodott, ahol italozott és a délutáni órákra ittas állapotba került. Úgy két órával később a vádlott elindult a barátjától, arra hivatkozva, hogy egy kisboltból italt hoz, amely bolt R. Anett házával szemben található. Azonban a vádlott nem az italbolthoz ment, hanem volt élettársának házához, a sértett akarata ellenére bement az udvarra, és a sértettet homlokon fejelte.

A férfi ettől elesett, majd a vádlott a sértett felé lépett, elővett egy rugós bicskát, és meg akarta szúrni a sértettet, miközben azt mondta: „Meghalsz.”. A sértett meg tudta fogni a vádlott kezét, azt kicsavarta, a kést elvette, majd maga mögé dobta. Eközben R. Anett értesítette a rendőrséget, míg a sértettnek sikerült a vádlottat egy ismerőse segítségével kivinni az utcára, majd bezárta a kaput. Ezt követően a vádlott beugrott a ház udvarára, a sértettre támadt, dulakodni kezdtek. A vádlott a sértettet a földre akarta húzni, és többször ököllel meg is ütötte. A sértett védekezésül visszaütött, a vádlott a földre esett, és a rendőrük kiérkezésig ott is maradt. A vádlott a sértett irányába tett szúró mozdulata, az elkövetés eszköze alkalmas volt arra, hogy a sértettnek életveszélyes sérülést okozzon. Ez csak a sértett védekező magatartása miatt maradt el.

(Szegedi Ítélőtábla sajtóosztály)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink