,,A református hittanoktatóknak ragaszkodniuk kell a hétfői hit- és erkölcstan órák megtartásához” – számolt be róla a 24.hu egy birtokukba jutott levél alapján, melyet a református hittanoktatóknak és hitoktatásban érintett lelkészeknek címeztek Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Iroda irodavezetőjének aláírásával.
Ebben a pedagógusok hétfői figyelmeztető sztrájkjáról azt írják, a baloldali pártok a szakszervezetek (PSZ, PDSZ) közreműködésével az állami iskolák pedagógusait befolyásolják.
Azt is írják, hogy szerintük „a különböző jogi folyamatok határidejét figyelembe véve” a sztrájk hétfőn törvényes úton eleve nem tartható meg, a református köznevelési és szakképzési intézmények pedig távol tartják magukat a politikai manipulációtól.
Papp a kötelező tanítás indokaként említi, hogy az egyház úgy tudja, az állami iskolák hitoktatókat akarnak beosztani gyermekfelügyeletre hétfőn, ez azonban egyet jelentene azzal, hogy a „törvénytelenül sztrájkolókkal” együttműködnének. Itt fontos megemlíteni, hogy az EMMI annak ellenére nevezi törvénybe ütközőnek a a sztrájkot, hogy azt a bíróság elsőfokon jogszerűnek ítélte.
A lap a református egyház sajtóirodáját megpróbálta arról kérdezni, hogy mi történik akkor, ha egy hitoktató mégiscsak részt vesz a sztrájkban, azonban erre választ nem kaptak.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |