Polt Péter érdemi válasz helyett hárított a lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatos vizsgálatról

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó július 21-én Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett levelében arra volt kíváncsi, vajon folytatnak-e vizsgálatot a lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatban.

Mint ismert, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerint több mint 300 milliárd forintot költött a Kormány lélegeztetőgépekre a járvány alatt.

A szocialista párt politikusa leszögezte, emberélet nem múlhat pénzen, és mindent meg kell tenni az emberek védelme érdekében, ugyanakkor úgy fogalmazott,

a rendkívül magas összeg a magyar egészségügy finanszírozásának jelenlegi helyzetét tekintve ez a magyarázat eléggé sántít.

Főleg azután érdekes ez a számadat, hogy nemrégiben kiderült, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) is szerzett be gépeket, csak éppen sokkal olcsóbban, mint amennyiért azokat a KKM államtitkárának nyilatkozata alapján a Kormány beszerezte. A Népjóléti Bizottság MSZP-s tagja szerint érthetetlen, hogyan alakulhatott úgy, hogy átlagosan közel kétszeres áron szerzett a Kormány lélegeztetőgépeket az ÁEEK beszerzéséhez képest.

Az MSZP politikusa kifejtette, noha lehetnek olyan szakmai és technológiai megfontolások, amelyek ezt az árrést indokolják, ilyen információkat azonban a Kormány még nem hozott nyilvánosságra. Érdemes hozzátenni, hogy a külföldi beszerzések egy részét intéző egyik céggel szemben jelenleg Szlovéniában büntetőeljárás is folyamatban van.

A szocialista képviselő négy konkrét kérdést fogalmazott meg:

  • Folytattak vagy folytatnak-e jelenleg vizsgálatot a lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatban?
  • Ön szerint felmerülhet-e költségvetési csalás vagy más, költségvetést károsító bűncselekmény gyanúja különös tekintetettel a Szlovéniában jelenleg is tartó nyomozásra?
  • Amennyiben igen, pontosan melyik körülmények alapján, amennyiben nem, ön szerint miért nem?
  • Továbbá amennyiben az itt felvázolt körülmények vonatkozásában büntetőeljárást nem folytatnak vagy nem folytattak, kérem, hogy tekintse jelen írásbeli kérdésemet ismeretlen tettessel szembeni feljelentésnek.

Nesze, semmi, fogd meg jól!

Polt Péter július 31-i keltezésű, rendkívül szűkszavú, néhány mondatos válaszából mindössze annyi derült ki, hogy Bangóné kérdését a tartalma alapján értékelte és a hasonló tényállás miatt korábban tett feljelentés ügyében eljáró Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította, mivel

a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóság feladata ugyanis annak megítélése, hogy a feljelentés tárgyát képező magatartás bűncselekmény gyanúját kelti-e, továbbá, hogy emiatt a nyomozás elrendelésének van-e helye.

Úgy tűnik, Polt Péternek csak akkor jut eszébe hirtelen nyomozásokat elrendelni, ha az a fideszes elit érdekeit szolgálja, arról már nem is beszélve, hogy a magyar állampolgárok érdemi tájékoztatása helyett jó ideje már a végtelenül cinikus válaszadás lett az új módi a NER-ben.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink