Rendőrök lökdösték az ’56-os hőst a szovjet emlékműnél

A Corvin köz legendás parancsnokának öccse, a forradalomban szintén tevékenyen résztvevő Pongrátz András egy kisebb tömeg élén a Szabadság téri szovjet emlékműhöz ment vasárnap délután, hogy vésőkkel, kalapácsokkal takarítsa el onnan a szovjet emlékművet. A rendőrség azonban gyalázatos módon megakadályozta, és nemcsak Novák Elődöt, a Jobbik alelnökét rángatták meg, de az ’56-os hőst is lökdösték.

A Jobbik október 23-i, Corvin-közben tartott megemlékezésén „a Pesti Srácok” aláírással terjesztettek egy röplapot, amely szerint vasárnap közösen eltávolítják az elvileg tiltott kommunista önkényuralmi jelképeket a Szabadság téri szovjet emlékműről. A felhíváshoz csatlakozott Pongrátz Gergely öccse, Pongrátz András is, aki megható beszédében úgy fogalmazott, hogy „nem tudom elképzelni, hogy miért tűritek a mai napig is, hogy a Szabadság téren ott van a sarló-kalapács”. Hangsúlyozta, „ne tűrjétek az igazságtalanságot, megyek veletek”.

Magyar rendőrök vs. ’56-os hős

Vasárnap délután kettőkor mintegy hatvanan gyűltek össze a Kossuth téren, és létrával, kalapácsokkal, vésőkkel felszerelkezve András bácsi vezetésével megindultak a Szabadság térre. A menethez csatlakozott a Jobbik több parlamenti képviselője is, a létrát pedig egy aktivistával az Alfahír főszerkesztője vitte a szovjet emlékműhöz. Odaérve a menetet rendőrök tartóztatták fel, így Novák Előd felolvasta a Btk. önkényuralmi  jelkép használatáról szóló 335. paragrafusát, amely szerint, aki sarló-kalapácsot, vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet közszemlére tesz elzárással büntetendő. Hozzátette, mindennek semmi köze az orosz-magyar viszonyhoz. Kérte a rendőröket, hogy engedjék meg a rend helyreállítását, engedjék meg, hogy leszedjék a huszonöt évvel az úgynevezett rendszerváltás után is a Parlament épületétől nem messze éktelenkedő jelképeket. Eközben a tömeg a „magyar rendőr velünk van” szólamot skandálta.

79371798

A rendőrök azonban távozásra szólították fel a résztvevőket, majd fizikailag is felléptek az emlékmű talapzatára felugró Novák Előd ellen, akit lökdösni kezdtek. Több aktivista is megindult a szobor felé, de az összezáró rendőrök mindenkit megakadályoztak abban, hogy a közelébe tudjon férkőzni. A legszégyenteljesebb tény az volt, hogy még az Orbán-kormány második ciklusa alatt is sor kerülhetett arra, hogy az 1956-ban életét kockáztatva fegyvert ragadó hőst, Pongrátz Andrást is durván lökdössék. A tömegben többen arról kérdezték a rendőröket, hogy hogy van pofájuk ahhoz, hogy 59 évvel a dicső szabadságharc után egy élő legendát akadályozzanak meg abban, hogy eltávolítsa a szovjet jelképeket, de a rohamsisakot kezükben tartó droidok csak a vállukat vonogatták és mosolyogtak. Az Alfahír kérdésére az egyik rendőr csak annyit felelt, hogy „ez van”.

64616845

A Jobbik alelnöke és még néhány aktivista többször is megpróbált túljutni a rendőrökön, de az időközben erősítést kapó körülbelül ötven rendőr minden egyes esetben megakadályozta ezt. Az egyetlen apró eredmény az volt, hogy Novák Előd egy kalapáccsal kicsit megkezdte az emlékmű talapzatát, de ekkor a karhatalom leteperte, és kicsavarta a kezéből a szerszámot.

A mécses is tilos

24761935

Miután bizonyossá vált, hogy a morálisan megkérdőjelezhetetlen cselekményt a rendőrség Kuncze Gábor belügyminiszterségét idéző módon (mint ismeretes, 1997-ben Pongrátz Gergelyt a rendőrök brutálisan bántalmazták, majd megbilincselve előállították) megakadályozza, a jelenlévők csak annyit kértek, hogy András bácsi egy mécsest helyezhessen el az ’56-os mártírok emlékére a szobor lábához, oda, ahol november elején hazaárulók szoktak koszorúzni. Mélységesen döbbenetes és gyalázatos volt az, hogy a rendőrök még ezt sem engedték meg, ismét rángatni és lökdösni kezdték a 76 éves idős embert.

Folytatódni fog a küzdelem

Rövid tanácskozás után Novák Előd bejelentette, hogy a ma délutáni akciót egyelőre befejezik, de jelezte, hogy nem adták fel, a jövőben bejelentés nélkül is vissza fognak térni. „Úgy gondoljuk, hogy a magyar rendőröknek nem itt van a helyük” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy nem a véső és kalapács a tiltott önkényuralmi jelkép, hanem a sarló és a kalapács. Mint fogalmazott, „nem állítjuk, hogy Magyarországnak ez lenne a legnagyobb problémája, még csak antikommunista követeléseink legfontosabbjai között sincs ez”, majd felsorolta, hogy továbbra is követelik a kommunista vezetők elszámoltatását és közéletből való kitiltását, az állambiztonsági múlt feltárását, valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonását.

04512309

A résztvevők ezután átvonultak a Kossuth térre, ahol Pongrátz András mécsest helyezett el a sortűzek áldozatai emlékére. A főhajtás után kijelentette, szégyen és gyalázat az országra, hogy a sortűz áldozataira való emlékezésnek mindösszesen ennyi nyoma van a nemzet főterén. Ehhez kapcsolódóan beszélt a Jobbik országgyűlési képviselője, Hegedűs Lorántné is, aki emlékeztetett arra, hogy a közadakozásból felépített Forradalom Lángja a tér felújítása során elkerült onnan, és illetékesség hiányára hivatkozva egyetlen miniszter sem volt hajlandó neki válaszolni azzal kapcsolatban, hogy mi lett a sorsa a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vagyontárgynak minősülű emlékműnek. Végül ismertette azt az útjára induló kezdeményezésüket, amely szerint a hatvanéves évfordulóra végre „legyen újra tisztességes emlékműve ’56-nak a nemzet főterén”, és mindenkit arra kért, hogy aláírásával támogassa majd ezt.

Fontos lépés volt

Abban a helyszínen is egyetértettek, hogy nem igazán reménykedtek abban, hogy tényleg sikerül egy előre bejelentett rendezvénnyel eltávolítani a jelképeket, és ha mégis sikerülne, akkor is (akárcsak a TV-ostrom után) újra visszahelyeznék azokat. Azzal viszont, hogy arra kényszerítették a rendőrséget és az Orbán-kormányt, hogy saját testükkel védjék meg a „szovjet felszabadítók” emlékművét egy ’56-os hőssel szemben, zseniális fricskát mutattak a hatalomnak. A cél egyértelműen az volt, hogy felhívják a figyelmet arra a gyalázatra, amely még mindig ott éktelenkedik a Szabadságról elnevezett fővárosi téren.

Egyébként, ahogy arról korábban is írtunk, a kormányzat számára nem lehetetlen az emlékmű eltávolítása. Ugyan évek óta azzal takarózik, hogy a hadisír gondozási egyezmény értelmében erre csak Moszkva engedélyével kerülhetne sor, éppen idén szeptemberben vált a napnál is világosabbá, hogy ez egyáltalán nem jelent leküzdhetetlen akadályt, hiszen Pásztón a Jobbik és a HVIM kezdeményezésére orosz jóváhagyással távolították el a főtérről a Vörös Hadsereg emlékművét.

Az N1TV riportja:

(alfahir.hu)

 

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink