Sehogy nem áll az újvárosi kézilabda csarnok, de legalább van egy nagy zöld terület a helyén

 „Ej, ráérünk arra még!”

Az újvárosi kézilabda munkacsarnok először 2017 nyarán került szóba. A Magyar Kézilabda Szövetség és a kormány programjának köszönhetően 60 településen épül hasonló, ebből az egyik Makón. Emlékezetes: a Justh Gyula utcai közösségi épületet 2017 februárjában újította fel az önkormányzat 3,2 millió forint saját forrásból. Kiderült, hogy a Szikszai György Református Általános Iskola betonpályájának helye nem elég az új épülethez és mivel nem volt más megoldás, el kellett bontani a ’70-es években épült ingatlant, ami pedig 50 millió forintba került.

Konkrét előrelépés csak másfél évvel később történt: Farkas Éva polgármester arról számolt be facebook oldalán, hogy 2019. február 21-én írták alá a Nemzeti Sportközpontokban az újvárosi kézilabda munkacsarnok ingatlan tulajdonjogának térítésmentes átadásáról szóló szerződést.

Még az EP-választás előtt Kocsis Máté járt Makón. A Fidesz frakcióvezetője, a kézilabdaszövetség elnöke elmondta, hogy az újvárosi kézilabdacsarnok támogatásáról szóló kormányzati döntés már megszületett.

Egyelőre még egy építőmunkást sem látni.

A városrész képviselője egyébként Kádár József, aki a múlt héten el se ment az újvárosi lakossági fórumra.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink