Pillanatkép Dr. Ferenczi Gábor videójából/Facebook
Szeptember elején derült ki, hogy Makón a Kálvin téri- és a Hold utcai óvodák felújítása során nem várt problémákba ütközött a kivitelező, ezért a makói önkormányzatnak 75 millió forint pluszt kellett hozzáraknia a projekthez. A pótmunka dokumentációjába is betekinthettünk és a tételek között további tisztázandó kérdéseket találtunk.
A közbeszerzést követően, 2025 végén kapta meg a két óvodát munkaterületként a makói M-Color 2009 Kft. A munkálatokat bontással kezdték, ekkor a műszaki ellenőr már a tervektől való eltéréseket tapasztalt. Az önkormányzat közlése szerint az Államkincstár megállapította, hogy a pótmunkák nem számolhatóak el, mert tervezői hiba történt. Az önkormányzat ezt vitatja, a két óvoda pótmunkáira azonban önerőből fizettek ki 75 millió forintot.
A pótmunka költségvetésében a villanyszerelési tételek között egy 2 millió forint értékű, „1 készlet” megnevezésű tétel is szerepel. Hasonló megnevezés korábban a maros-parti vadászház felújításának dokumentációjában is feltűnt. A pótmunka költségvetésében szereplő rezsióradíjak ugyanakkor magasabbak a nyertes ajánlatban feltüntetett értékeknél. Míg az eredeti költségvetésben 2500–6000 forint közötti óradíjak szerepelnek, a pótköltségvetésben 8000–12 000 forintos összegeket tüntettek fel.
Még 12 nappal ezelőtt a következő kérdéseket küldtük el a makói önkormányzatnak:
- A nyertes kivitelező a költségvetésben 2.500 – 6.000,- Ft közötti rezsióradíjjal számolt, míg a pótköltségvetésben 8.000 – 12.000,- Ft rezsióradíjjal. Mi ennek az oka?
- A legolcsóbb ajánlat lett elfogadva a közbeszerzés során, de a többi pályázó anyaga tartalmazott-e pótmunkát? Vagyis fel voltak-e rá készülve?
- A tervezés során miért nem történt feltárás a nyári, vagy az őszi szünetekben?
- A pótmunka között olvasható: villanyszerelés – 1 készlet. Ez mit jelent és hogyan tudtak árat adni rá?
- A tervező adott-e írásbeli nyilatkozatot a feltárás igényéről, melyben leírta, hogy a feltárás hiányában nem terheli felelősség?
Kérdéseinket szeptember 27-én küldtük el a makói önkormányzatnak, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

