Illusztráció
Október 10-én először rendeznek fáklyás felvonulást Makón a Transzplantáció Világnapja alkalmából. A kezdeményezés nemcsak a szervátültetés fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, hanem arra is, hogy beszéljünk egy olyan kérdésről, amelyről sokan még a családjukban sem szívesen esik szó – számolt be róla az Értékes Ötletek Blog.
Szabó Imre újságíró, az esemény társszervezője a blognak elmondta: a makói fáklyás felvonulás egyik legfontosabb célja, hogy a szervátültetés és a szervadományozás kérdése a hétköznapi beszélgetések részévé váljon. Hiszen vajon hány családban beszélgetnek arról, hogy ki hogyan viszonyul a szervadományozáshoz? Hányan tudják, hogy szerettük mit szeretne egy ilyen helyzetben? És hányan gondoltak már arra, hogy akár életükben is segíthetnek valakinek így? Szeretné, ha az emberek jobban vigyáznának magukra, értékelnék az egészségüket, és arra is figyelnének, milyen sokat jelenthetnek mások számára.
A résztvevők 18 órakor gyülekeznek a makói Glorius Hotel előtt, majd 18:30-kor fáklyákkal indulnak el a Szegedi utcán, a Kálvin utcán és a Hunyadi utcán keresztül a Széchenyi térre. A séta a Korona Hotel érintésével a szökőkútnál ér véget, ahol rövid megemlékezést tartanak.


