HELYREIGAZÍTÁS
A Makói Csípős 2026. október 8-án megjelent, „Szegedi cég nyerte a makói vadászház felújításának közbeszerzését” című cikkében pontatlanul fogalmaztunk a Maros-parti vadászház felújítására kiírt közbeszerzés szakemberekre vonatkozó követelményeiről.
A közbeszerzési felhívás nem követelte meg, hogy az előírt szakemberek valamennyien a nyertes vállalkozás saját alkalmazásában álljanak. A szakemberek más foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében is bevonhatók voltak a teljesítésbe.
A részekre bontás, illetve a részajánlattétel kizárása azt jelentette, hogy a beruházásra nem lehetett különálló részekre ajánlatot tenni. Ez azonban nem zárta ki, hogy a nyertes vállalkozás a kivitelezés során alvállalkozókat vegyen igénybe.
A pontatlan megfogalmazásért olvasóink elnézését kérjük.
Pénteken rendkívüli ülést tart a makói képviselő-testület Ügyrendi és Pénzügyi Bizottsága. Mindössze egy napirendi pontról szavaznak: döntést hoznak a Maros-parti vadászház felújításának közbeszerzéséről.
Júliusban írtunk arról, hogy a közbeszerzés szerint olyan céget keresnek, akinél dolgozik építészmérnök, villamosmérnök, gépészmérnök, olyan személy, aki ért a liftépítéshez, kertészkedéshez. A pályázati kiírás kizárja a részekre bontást, vagyis a közbeszerzést egy cég nyerheti meg. Augusztusban a Makói Csípőshöz került az épület felújításának teljes pályázati anyaga és ezen belül a villanyszerelési anomáliákra hívta fel a figyelmet egy névtelenséget kérő iparági kivitelező.
Ilyen feltételek mellett a vadászház felújítására 4 ajánlat érkezett be. A holnapi bizottsági ülés előterjesztése szerint a győztes kivitelező a szegedi SZIKI-ÉP Kft.
A közbeszerzés becsült értéke nettó 267,98 millió forint volt, a nyertes SZIKI-ÉP Kft. ajánlatának összege azonban egyelőre nem érhető el a nyilvános felületeken.

