Szinte teljes hosszában egységes, megújult képet mutat majd a Csipkesor

,,A csipkesori lépcsőházak homlokzatát befejezzük, és a folyosók fala is újra lesz festve. Ennek köszönhetően a főtér felőli oldal – az utolsó lépcsőház kivételével – teljesen egységes, megújult formában lesz látható” – fogalmazott a Makói Csípősnek Zeitler Ádám. Az önkormányzati képviselő, a lakók közös képviselőjét megkérdeztük a tavalyi felújításokról és az idei tervekről is. (Fotó: Alpintechnikusok javítják Csipkesor homlokzatának felületi hibáit 2022 őszén.)

Több társasház is megújult tavaly Makón. Melyek voltak ezek?

Szerencsére több társasházban is folytak felújítások a tavalyi évben. Az önkormányzat által kiírt belvárosi homlokzat felújítási pályázaton 8 általam kezelt társasházzal sikerült támogatást nyerni. Ezek egy része lépcsőházi nyílászáró cserére lett felhasználva, például a Makovecz téren, vagy az OTP mellett. A legjelentősebb felújítás a Csipkesort érintette, itt 3 társasház pályázott. Kettőben megújult a homlokzat, egyben pedig kicseréltük a lépcsőházi ablakokat. A Bérpalota sajnos nem nyert az önkormányzat pályázatán, emiatt teljes egészében önerőből történt meg a tető részleges felújítása. A tetőszerkezet balesetveszélyes állapotban volt, számos helyen teljesen elkorhadtak a gerendák, évtizedes karbantartási munkákat kellett pótolni. Ha minden nagyobb felújítást sorra veszek, mintegy 50 millió forint értékben került sor felújításra az általam kezelt társasházakban a tavalyi évben. 

Mennyire voltak szükségesek ezek a felújítások és milyen forrásból valósultak meg?

Makón az az általános helyzet, hogy az 50 év körüli társasházakban alig volt jelentős felújítás, korszerűsítés. A másik tényező, hogy a házak nagy része rossz anyagi helyzetben van. Így bármilyen felújítás óriási előrelépést jelent. A forrásokat tekintve 8 társasház nyert 50 százalékos támogatást, 50 százalék önerő mellé. Fontos kiemelni, hogy az önerő általában lakáskasszából származott. A többi esetben a tulajdonosok befizetéséből tudtuk finanszírozni a felújításokat. 

A csipkesori munkák nem lehettek könnyűek, tekintve, hogy a földszint  átalakítása miatt nem tudtak állványról dolgozni. Hogyan boldogultak az  alpinisták?

Nem szerencsés, hogy nem lehet állványról hozzáférni a homlokzathoz, ez tény. Szerencsére a munkát végző kivitelező nagy tapasztalattal rendelkezik, és korábban is dolgoztak már a Csipksoron, amikor két évvel ezelőtt az első lépcsőház megújult. Így megoldották a feladatot.

Idén mely lépcsőházak, társasházak vannak tervben?

Ez azon is múlik, hogy lesz-e pályázati lehetőség. Az biztos, hogy a csipkesori lépcsőházak homlokzatát befejezzük, és a folyosók fala is újra lesz festve. Ennek köszönhetően a főtér felőli oldal – az utolsó lépcsőház kivételével – teljesen egységes, megújult formában lesz látható. A Bérpalotában folytatódnak a felújítások, ha tulajdonosok jóváhagyják, akkor a homlokzat szakaszos felújítása is elkezdődhet az idén. Természetesen itt apróbb lépésekről beszélek, nem teljes felújításról. Illetve több társasházban is cserélünk majd nyílászárókat, ezáltal szépülni fog a város összképe. 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink