? Tankolni és vásárolni is járnak a magyarok Romániába

Egyre több magyar dolgozik Romániában, és vásárolni, tankolni is mind gyakrabban mennek át a határon – írja az RTL.hu a román Pro tévé riportja alapján.

Egy járművekhez való kormányokat összeszerelő üzemben, a nagyváradi ipari parkban hétről-hétre egyre több magyarországi magyar dolgozik a riport szerint. Köztük van Dóra is, aki mindössze 10 kilométerre lakik a határtól. A férjével dolgoznak Nagyváradon, fejenként több mint 400 ezer forintnak megfelelő összeg a havi fizetésük.

Az asszony a román Pro tévének elmondta, hogy jobban keres, és közelebb is van a munkahelye. Ahol laknak, ott egyáltalán nincs munka. A gyár vezetője szerint a közelség és a jobb fizetés mellett a nagyon jó munkakörülmények miatt is járnak át hozzájuk dolgozni a magyarok. Sok cég a bejárást is megoldja a munkatársaknak.

A romániai Bihar megye munkaügyi hivatalának vezetője, Békési Csaba szerint náluk a munkanélküliség alacsonyabb, mint Kelet-Magyarországon, és nem gond a beilleszkedés sem. Egy kolozsvári szakember szerint Románia immár fejlettebb, mint a szomszédai, ezért ez egyre inkább tendencia lesz.

Hétvégente aztán főként bevásárolni érkeznek a magyarok. Nagyon gyakran jönnek, panaszkodnak a cukorválságról, és hogy már lisztet sem tudnak venni, és megveszik tőlünk azt a lisztet, amit Magyarországról importáltunk – mesélte a stábnak egy eladónő.

A Pro tévé azzal zárja a tudósítását, hogy miután az üzemanyag is olcsóbb Romániában, a magyarok a kocsijukat is a határ román oldalán tankolják meg.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink