Tavaly 18%-al nőtt a Hagymatikum árbevétele

Ezért is kár, hogy betört a járvány Magyarországra is, hiszen a makói fürdő nettó árbevétele 18%-al nőtt 2019-ben 2018-hoz képest, összesen 863,9 millió forint nettó árbevételt realizáltak. Jobb esetben idén ennek csak a töredékére számíthatnak.

A szerdai testületi ülésen tárgyalják az önkormányzati cégek tavalyi beszámolóit. A Hagymatikuméból kiderül, hogy tavaly 863,9 millió forint nettó árbevételt realizáltak, ami 18%-al magasabb a 2018-ashoz képest. Ezen belül a fürdőszolgáltatás és az étterem bevétele nőtt különösen nagyot: előbbi 441 millió forint volt, ami 17,6%-os emelkedés, utóbbi 293 millió forint volt, amely pedig 22,2%-os növekedést jelentett a korábbi évhez. A gyógyászat árbevétele ugyanúgy alakult, mint 2018-ban: 65,6 millió forint volt.

Ezáltal 2019-ben nem vettek igénybe önkormányzat által biztosított működési támogatást, helyette felhalmozási célút igényeltek. Ebből a 13 millió forintból konyhai berendezéseket, felszereléseket, takarítógépeket, szervergépházat, faházat vásároltak és hulladéktárolót alakítottak ki.

Ezzel párhuzamosan a kiadások is nőttek, például bérekre 352 millió forint helyett már 414 millió forintot költöttek.

Az adózott eredmény 22 millió forint volt 2019-ben.

Olvasható az is, hogy a Makói Gyógyfürdő Zrt. 2020. május 31. nappal megszűnik és június elsejei hatállyal beolvad a Makói Szolgáltató Zrt.-be.

Ezt dr. Ember Alex vezeti majd, aki független polgármesterjelöltként megerősítette indulását az őszi választáson, végül visszalépett és még szeptember 25-én egy olyan tanulmányt készített el az önkormányzat megbízásával, ami a városi cégeket egy holdingba, egy központi gazdasági társaságba terelné be. Februárban derült ki, hogy ő fogja vezetni az összevont céget.

Mint arról elsőként beszámoltunk, a koronavírus miatt bezárták a fürdőt. Ezáltal havonta 70 millió forint hiányzik a költségvetéséből. Hogy ne kelljen elküldeni a munkavállalókat, ezért 200 millió forintot kértek a képviselő-testülettől, amit meg is kaptak a város költségvetéséből. Így három hónapra biztosított az ott dolgozók foglalkoztatása: most karbantartásokat végeznek, javítanak, takarítanak, kertészkednek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

113 éve hunyt el Mikszáth Kálmán magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Bankot vált a makói önkormányzat, Csányi Sándorékhoz mennek

Augusztus elsejétől bankot vált az önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények. Költségcsökkentéssel indokolták, valamint, hogy van Makón bankfiókjuk.a polgármesteri hivatal, az Egyesített Népjóléti Intézmény, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum, valamint a Makói Óvoda a Raiffeisennél vezeti a számláját.

Tovább olvasom »