Tíz hónap alatt felére csökkent a bűnözés a jobbikos faluban

A volt nyomozó és körzeti megbízott polgármesterként is helyt áll, a Zala megyei Bánokszentgyörgy a fejlődés és biztonság útjára lépett. 

Bánokszentgyörgy történelme messzebbre nyúlik, mint lakóinak névsora: a kevéssel több mint 600 fős település már a 13. században létezett, és ahogy a 16. századi török pusztítás, úgy a modern kori társadalmi kihívások sem kerülhették el. Az 1930-as években fedezték fel, hogy a közelben kőolaj-lelőhely rejlik, azonban ennek kihasználtsága mára igencsak alábbhagyott.

Baumgartner Lászlót a tavalyi önkormányzati választáson nem véletlenül választották meg: mint érdeklődésünkre elmondta, körzeti megbízott rendőrként, illetve nyomozóként is ismerte a helyieket, így közeli kapcsolatban volt velük, és ez máig sem változott.

A jó rendőrségi kapcsolatokkal rendelkező egykori egyenruhás falujában ráadásul az elmúlt 10 hónapban felére csökkent az elkövetett bűncselekmények száma.

Mint a polgármestertől megtudtuk, Bánokszentgyörgy a Letenyei járás második legfertőzöttebb települése volt, mára azonban csak néhány kisebb ügy, például falopás felderítése maradt a hatóságok feladata – az erőszakos bűncselekmények lényegében megszűntek.

23049643

Bánokszentgyörgy nevezetessége a háttérben látható, 1787-ben épült római katolikus templom

Nem csak ígéret

A polgármester egyik legfontosabb feladata volt a csapadékvíz elvezetésének kialakítása, mert korábban egy nagy eső komoly károkat tudott okozni a helyieknek – ez mára az új árkok kialakításával, és a régiek rendbetételével jelentősen visszaszorult. De helyrehozták a temetőt, és a korábban bezárt művelődési ház felújítását, majd újranyitását is tervezik, hogy több élet legyen a faluban – mesélte a Baumgartner László, aki elintézte, hogy addig is ideiglenes rendezvénysátra legyen a helyieknek.

50533693

Baumgartner László fontosnak tartja, hogy újra élet legyen a községben

A falusi nyugalomra vágyó turisták számára jelenleg az egyik legnagyobb visszatartó erő lehet a szálláshely hiánya, ugyanis már nincs panzió. A polgármester úgy vélte, ez is kiemelten fontos, hiszen a kis turistaházak nem nyújtanak elegendő szolgáltatást.

Nincs ember a közmunkára

A foglalkoztatást firtató kérdésünkre Baumgartner László pozitívan válaszolt: mint mondta, elsődleges céljuk a teljes munkaidős, rendes álláshelyek megteremtése, és a munkanélküliség viszonylag alacsony szintjét az is jól mutatja, hogy náluk egyes településekkel ellentétben a közmunkaprogram helyeiért nem harcolni kell, hanem fordítva: nincs elég emberük rá.

A polgármester kérdésünkre azt mondta, szerinte a helyi lakosság nagy része meg van vele elégedve, persze mindig vannak olyanok, akik csak kritizálni hajlandók. Ettől függetlenül nem zárkózik el a lakosságtól, köztük jár, köztük él, és igyekszik Bánokszentgyörgyből kihozni a maximumot.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink