Tízszer annyit költött kampányra a kormány, mint az ellenzék

Nem csoda, hogy szinte csapból is a Fidesz üzenetei folytak: a kormánypárt és csatolt szervezetei tízszer annyit, 3,9 milliárd forintot költöttek a hivatalosan február 12-én elrajtolt választási kampány alatt, mint az egységes ellenzék, amely mindössze 508 millió forintot.

Az nyilvánvaló volt, hogy mind a Facebookon, mind a YouTube-on közzétett hirdetéseket uralta a Fidesz, a mindent beborító plakáterdőről már nem is beszélve, azt viszont nem lehetett tudni, pontosan mekkora volt a kormány összes politikai hirdetésre fordított reklámkiadása. Eddig. A fideszes médiatúlsúlyt hűen mutatja a G7.hu gyűjtése, amely a Fidesz-KDNP és az ellenzék választási kampányköltéseit követte végig a hazai reklámköltéseket mérő Kantar Hungary Kft. adatai alapján.

Politikai hirdetések

A gazdasági portál cikkéből kiderült, hogy a 2022. január-március hónapokban összesen 5,4 milliárd forintot költöttek politikai hirdetésre a magyar pártok, aminek oroszlánrészét, 72 százalékát a Fidesz és az ő üzeneteiket közvetítő szervezetek költötték el. Március 31-ig a Fidesz és csatolt szervezetei 3,9 milliárd forintot tapsoltak el.

Ezzel szemben mellettük 

  • a hatpárti egységes ellenzék 508 millió forintot,
  • a Mi Hazánk 86 millió forintot,
  • a Mindenki Magyarországa Mozgalom 917 millió forintot költött.

Megjegyzik, a Fidesz kedvenc (ál)civil szervezete, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) költötte a legtöbbet a hagyományos médiában politikai hirdetésre, mintegy 1,7 milliárd forintot, ami 3,3-szorosa az ellenzéki pártok és szervezetek teljes költésének.

Óriásplakátok

A politikai hirdetések egyébként szinte csak az óriásplakátokon és a tévében zajlottak: előbbire a költés 87, utóbbira a 13 százalékát fordították a pártok.

Az óriásplakátokat 83 százalékban a Fidesz uralta, vagyis ötből négyen Orbán Viktor pártjának hirdetéseivel találkozhattunk.

A tévét viszont a Gattyán György-féle MEMO. Érdekesség, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) csak ingyenes hirdetésekkel élt.

Teljes reklámköltés

A G7 arról is ír, ha nem csak a politikai hirdetéseket, hanem a teljes reklámköltést nézzük, azt találjuk, hogy az Orbán-kormány idén január és március között 12-14 milliárd forintnyi hirdetést vásárolt, ami közel háromszorosa a pártok összes magyar médiában vásárolt politikai hirdetésének.

Közösségi médiás költések

A közösségi médiás költésekben még ennél is durvább nagyságrendi különbség látható: a Fidesz 21 milliárd forintot költött, míg az ellenzék 2 milliárdot.

A Fidesz a Google 15. legnagyobb hirdetője volt ebben az időszakban.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Lángszórós Alakulat: milliók mentek el városi rendezvényekre, de a Makó FC tönkretevői bujkálnak

Eddig úgy gondoltuk, hogy nem feladatunk a politikába beleszólni, de a politika beleszólt a csoport életébe. Sajnos városunk vezetése nem képes felelősséget vállalni, sem önállóan dönteni olyan kérdésekben, melyek meghatározzák a városban élők jövőjét – fogalmaztak oldalukon a makói Lángszórós Alakulat tagjai.

Tovább olvasom »