Több ezer vizsgálati minta adatát törölték ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentéséből

Szokatlan módosítást hajtott végre a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy korábbi jelentésén: több ezer beküldött mintát írtak át mindössze néhány tucatra. A feltételezések arra mutatnak, hogy a koronavírus korábban jelen lehetett Magyarországon, mint arról tudomásunk volt.

Egy Zóna nevű blog írt először cikket arról, hogy már március első heteiben több ezer covid-19 beteg lehetett Magyarországon. Ezt arra alapozták, hogy a hozzáférhető adatok szerint március 3-tól ezres nagyságrendben jelentkeztek betegek influenza-szerű tünetekkel a magyarországi kórházakban, az orvosok pedig nem értették ennek okát, ezért mintákat küldtek be vizsgálatra, de azok csak elenyésző százaléka mutatott ki influenzát.

Az ügyet a Válasz Online vitte tovább: megnézték a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján található heti influenzajelentéseket, a 11. és 12. héten pedig valóban óriási ugrást jelentettek, az orvosok a szokásos néhány tucat helyett már ezrével küldték be a mintákat vizsgálatra.

Aztán az adatok hirtelen megváltoztak.

A lap cikkében azt írja, egy frissítéssel összesen több ezer mintát tüntettek el a jelentésből. Viszont az internet nem felejt, így az egyik archiváló oldallal vissza is szedték az eredeti jelentést:

Régi:

„A 12. naptári héten 2 855 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba (NNK), közel kétszerese az előző hetinek (1 248). Harminc esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét, 18 influenza A és 12 influenza B vírus okozta fertőzést azonosítottak.”

Új:

„A 12. naptári héten 70 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba, az előző heti 165-tel szemben. Harminc esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét, 18 influenza A és 12 influenza B vírus okozta fertőzést azonosítottak.”

A Nemzeti Népegészségügyi Központ egyelőre nem válaszolt a lap kérdéseire.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink