Több városi pályázatot is a makói roma önkormányzat elnöke és képviselőjének cége nyert el

Eddig senkinek nem tűnt fel, de a makói roma önkormányzat elnöke és képviselője által vezetett cég sorra nyeri az önkormányzati pályázatokat a városban. Bevételük szinte teljes egészében önkormányzati megbízásokból származik. A cég adatai egyébként nyilvánosak, a furcsaságról Mucsi Tamás települési képviselő is beszámolt.

A Farkas Tamás vezette cég, a GOLD-PEFA Kft. tavaly közel 35 millió forint bevételt ért el. A kft másik tulajdonosa Petrovics Attila, aki a roma önkormányzat képviselője. Mucsi arra hívta fel a figyelmet bejegyzésében, hogy az árbevétel szinte teljes egészében önkormányzati megbízásokból származik. Ez a cég újította fel a Tulipán utcai rendelőt, de ők nyerték például a zöldterület karbantartást is. Utóbbinál emlékezetes, hogy annak ellenére nyerték meg a közbeszerzést, hogy bár az ajánlati szempont a legolcsóbb ár volt, a GOLD-PEFA árajánlata versenytársaiénál magasabb volt.

Farkas 2021-es vagyonnyilatkozatában szerepel is ez a céges érdekeltség, Petrovics a 2019-es vagyonnyilatkozatában tüntette fel a céget. A kft. fő tevékenysége a bontás a hivatalos cégjegyzékben feltüntetett adatok szerint – erre a Hódpress hívta fel a figyelmet.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink