Új elnök a Makói Polgárőr Egyesületnél

A Makói Polgárőr Egyesület az elmúlt évben igen nehéz helyzetbe került, ami miatt még az egyesület megszűnésének lehetősége is felmerült. A tagság azonban úgy határozott, hogy megmenti az egyesületet és helyreállítja a működőképességét. Így elnökváltásra került sor – írja honlapján a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége.

Az egyesület tagjai még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt tisztújító közgyűlést tartottak, ahol felülvizsgálták a tagságot és döntöttek az egyesület további működéséről. Dobó István addigi elnök bejelentette, hogy nem kívánja tovább vállalni az elnöki tisztséget. A közgyűlés – megköszönve Dobó István elnöki munkáját – dr. Tatár Zoltánt választotta meg az egyesület elnökének, egyhangú szavazással.

Dr. Tatár Zoltán elnök elmondta, hogy jogász, 46 éves, 2014. óta polgárőr. Korábban tevékenykedett a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége jogtanácsosaként, valamint volt a Domaszéki Polgárőr Egyesület elnökhelyettese is. Legfőbb feladatának tekinti a Makói Polgárőr Egyesület törvényes működésének helyreállítását, anyagi helyzetének stabilizálását, valamint az aktív polgárőr munka ismételt megkezdését. Ennek érdekében pótolni kívánja a megfogyatkozott tagságot, valamint helyre kívánja hozni az adminisztrációs hiányosságokat annak érdekében, hogy az egyesület hozzájuthasson a működéséhez szükséges anyagi forrásokhoz.

Ezen célok eléréséhez számít a Makói Rendőrkapitányság, Makó Város Önkormányzata, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, valamint minden polgárőr támogatására, segítségére – mondta az új elnök.

(csmpszsz.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink