Folytatta videósorozatát Dr. Ferenczi Gábor, a TISZA országgyűlési képviselőjelöltje, amelyben elmondja gondolatait a márciusi ifjak 12 pontja és napjaink párhuzama között. Ezzel együtt arra kér mindenkit, hogy vegyenek részt március 15-én, 14 órakor Budapesten a Deák térről induló Nemzeti Meneten.
A 12 pont egyike az „úrbéri viszonyok megszüntetése„. Dr. Ferenczi Gábor szerint a Fidesz alatt kiépült urambátyám rendszerben csak az boldogul, aki valamelyik fideszesnek a valakije. Nem a tehetség, a szorgalom, a munka jelenti az előrehaladást, hanem a párthűség. Ne hagyjuk tovább, hogy a NER hűbéri rendszerében jobbágyok legyünk! – fogalmazott.
„Nemzeti bankot!” Ami a magyarok pénzét kezeli és őrzi, egyszerűen ki lehetett rabolni egy haveri kör által? – tette fel a kérdést a TISZA jelöltje utalva arra, hogy 650 milliárd forint tűnt el a Magyar Nemzeti Bankból és ennek sincs felelőse.
Jól ismert pont, hogy „a magyar katonákat ne vigyék külföldre!” Ennek kapcsán Ferenczi felidézte, az Orbán-kormány magyar katonákat vezényelt Csádba egy értelmetlen és veszélyes misszióba.
„Uniót!” – igaz, ezt Petőfiék Erdéllyel képzelték el, de az unió az Európai Unióban tud megvalósulni, hiszen Románia is a schengeni övezet része és ennél közelebb talán még soha nem lehettünk erdélyi testvéreinkhez – fogalmazott a TISZA képviselőjelöltje. Dr. Ferenczi Gábor meglátása szerint az EU emberi jogokat, demokráciát adott Európának, de Magyarország ezzel megy szembe a rengeteg EU-s forrás ellenére. Nem mehetünk szembe a szövetségeseinkkel, mi Európához tartozunk! – jelentette ki.
Végül arra buzdított, hogy vegyünk részt minél többen a Nemzeti Meneten március 15-én Budapesten.

