A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki fém csövekkel ütötte feleségét, majd megölte.
A vádirat szerint a vádlott és a sértett között már közel egy éve megszakadt a házastársi kapcsolat. Ennek ellenére a férfi a nő közelében maradt, az utcára kerülve a korábbi közös lakóhelyük lépcsőházában töltötte az éjszakákat, ingóságait és ruházatait is ott tárolta. A férfival szemben zaklatás gyanúja miatt a bíróság távoltartást is elrendelt a sértett vonatkozásában, azonban ennek hatálya a bűncselekmény elkövetésekor már nem állt fent.
Az elkövető és a sértett 2021. április 21. napján személyes találkozót beszéltek meg, melynek helyszínéül egy szegedi panzióban béreltek szobát. Kora délután a sértett és a férfi között szóváltás, majd dulakodás alakult ki, melynek során a férfi felvett két csövet és azokkal a sértettet ütni és szurkálni kezdte. A férfi ezt követően az ütések hatására földre kerülő nőt megölte.
A főügyészség a vádlottat emberölés bűntettével vádolja.
A vádemeléskor letartóztatásban levő férfi bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
(ugyeszeg.hu)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |