Végzősök kaptak jutalmat az Angyalsóhaj Alapítványtól

A Farkas Éva Erzsébet polgármester férjéhez köthető alapítvány évek óta jutalomban részesíti a makói iskoláktól búcsúzó legkiválóbb diákokat, mindenhonnan egy főt.

A díjazottakra az iskolák nevelőtestülete tett javaslatot. Azt vették figyelembe, hogy tanulmányi és közösségi munkájával mennyit nyújtott és ezzel hogy vívta szűkebb és tágabb környezete elismerését. Az Angyalsóhaj Alapítvány pénzjutalma nettó 50 ezer forint. A makói középiskolák ballagási ünnepségein a kuratórium tagjai adták át a végzős diákoknak az elismerést:

  • az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola végzős tanulói közül Frank István 13. osztályos mezőgazdasági gépésztechnikus vette át az elismerést fővédnöküktől, Farkas Éva Erzsébet polgármestertől,
  • a Návay Lajos Technikum és Kollégium végzősei közül Ádók Eliza Erika vette át a díjat Farkas László alapítótól és Szilágyi Réka kuratóriumi tagtól,
  • a József Attila Gimnáziumban Szűcs Lili, 12. C osztályos tanulónak Varga Márta és Vargáné Szalados Klára gratulált a díjhoz,
  • a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában pedig Juhászné Rácz Zita kuratóriumi tag adta át a díjat Kelemen Petrának.

(Fotó: Angyalsóhaj Alapítvány Facebook oldala)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Lángszórós Alakulat: milliók mentek el városi rendezvényekre, de a Makó FC tönkretevői bujkálnak

Eddig úgy gondoltuk, hogy nem feladatunk a politikába beleszólni, de a politika beleszólt a csoport életébe. Sajnos városunk vezetése nem képes felelősséget vállalni, sem önállóan dönteni olyan kérdésekben, melyek meghatározzák a városban élők jövőjét – fogalmaztak oldalukon a makói Lángszórós Alakulat tagjai.

Tovább olvasom »