Változás a maszkviselési szabályokban

Pár napja él a szabály, hogy nem kötelező maszkot viselni zárt területen sem – bizonyos kivételekkel -, ám most újabb rendelkezések jönnek – írja az Index. A részletszabályok kész vannak és nemsokára közzé is teszik őket – jelentette be Novák Katalin, a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs negyedik ülése után. 

A családokért felelős tárca nélküli miniszter emlékeztetett, hogy miután Magyarország elérte az öt és fél millió beoltottat, megszüntették a járványügyi korlátozások jelentős részét, ami azt jelenti, hogy maszkot már nem igazán kell hordani, ez alól kivételnek számítanak a szociális és az egészségügyi intézmények. Novák Katalin beszélt arról is, hogy a kapcsolatos szabályok ma, azaz kedden jelennek meg.  Ezek lényege, hogy főszabály szerint a látogatóknak az egészségügyi és szociális intézményekben kell majd maszkot hordaniuk.

A fő szabály azonban az, hogy a látogatóknak minden esetben maszkot kell majd viselniük, az intézetekben dolgozók számára abban az esetben kötelező a maszkviselés, ha találkoznak a látogatókkal – emelte ki. Arról is beszélt, hogy a munkavégzés különböző területein, így a pihenőhelyiségekben nem kell maszkot hordani. 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

7 éve hunyt el Juhász Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Tovább »

A Pápay diákjai kapták a sütivásár megmaradt finomságait

Az adventi gyertyagyújtáson jótékonysági sütivásárt tartott az Angyalsóhaj Alapítvány. A vasárnapi akcióra összegyűlt süteményekből megmaradt, becsomagolt finomságokat a Pápay Endre Általános Iskola és Szakiskola diákjai kapták meg – adta hírül a polgármester férjéhez köthető szervezet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink