Vannak, akiknek nem ajánlják a koronavírus-oltást

December 27-én a Dél-pesti Centrumkórházban kezdődik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

Müller Cecília ismertette: december 26-án, ahogy minden európai uniós tagállam, így Magyarország is 10 ezer oltóanyagot kap – írja az MTI.

Elmondta: kedden megérkezett a vakcina leirata, amely tartalmazza a betegek tájékoztatásához szükséges, illetve az oltási technikára vonatkozó ismereteket.

Az oltás menete

Kifejtette: az oltóhelyeken először teljes körű felvilágosítást kap az oltakozó, majd ki kell töltenie egy az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet és egy beleegyező nyilatkozatot; ezután kapja meg a páciens az oltást, amely után 20 percig megfigyelés alatt tartják; a beoltottak oltási igazolási kártyát kapnak, amelyen szerepelnek az adataik, az oltás száma, illetve az, hogy mikor kell a második, a védettséget biztosító oltásra jelentkezniük.

A vakcina beadása után jellemzően helyi reakciók – fájdalom, bőrpír, duzzanat – fordulhatnak elő, melyek maguktól elmúlnak. Nagyon ritkán jelentkezhet nyirokcsomó-duzzanat, izomfájdalom, esetleg hőemelkedés, amely paracetamol tabletta hatására megszűnik. Az oltás után pihenés javasolt, nehéz fizikai munka végzése nem ajánlott – közölte a szakember.

Egyelőre nem ajánlják az oltást a várandósoknak, illetve azoknak, akik 2-3 hónapon belül tervezik a gyermekvállalást – tudatta a főorvos.

A gyártó tájékoztatása szerint folyamatosan érkezik majd vakcina az országba. Már az ünnepek után nagyobb számban tudnak oltakozni az egészségügyi dolgozók, majd a szociális intézmények munkatársai, lakói, a rendvédelmi szervek tagjai – mondta Müller Cecília.

Azt kérte mindenkitől, éljen a lehetőséggel, hiszen Magyarországon nagy fokú bizalom van a védőoltások iránt. Mint mondta, korábban számos fertőző betegségtől sikerült megszabadulni éppen a védőoltásoknak köszönhetően.

Müller Cecília kitért arra is, hogy a vakcinainfo.gov.hu-n már több mint 300 ezren jelentkeztek a koronavírus elleni oltásra, és egyre többen küldik vissza a postán megkapott regisztrációs anyagot. Hozzátette: ez tervezhetővé teszi az oltást.

A szakember elmondta, az első védőoltás után fokozatosan fejlődik ki a védettség, ennek megerősítéséhez van szükség a második oltásra. A teljes védelem a második oltást követő hetedik nap körül alakul ki. Az első oltást követően is fokozottan be kell tartani a higiénés szabályokat. Ha valakinél akut megbetegedés zajlik, nem kaphatja meg a második oltást.

Óvodai és iskolai dolgozók

Az óvodai és iskolai dolgozók december 30-án 12 óráig a pedszures.kh.gov.hu címen online foglalhatnak időpontot a január 2-ra és 3-ra, országszerte 99 mintavevő ponton meghirdetett csoportos koronavírus-tesztelésre. A főorvos azt javasolta az érintetteknek, ezt tegyék is meg, emlékeztetve arra, hogy a korábban végzett csoportos tesztelés során a tünetmentes pedagógusok között 2 százalékos volt pozitivitás aránya.

Járványügyi adatok

Közölte, az új fertőzöttek száma napok óta stagnál, enyhén csökken. Az elmúlt 24 órában 1894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 308 262-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Az elvégzett tesztek száma meghaladja a 2,5 milliót. Meghalt 154 többségében idős, krónikus beteg, de az elhunytak között ismét voltak fiatalok is, köztük egy 29 éves páciens. 6727 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 495-en vannak lélegeztetőgépen.

Kérdésre válaszolva elmondta, akinél a fertőzés súlyos, középsúlyos tüneteket okozott, kórházi kezelésre szorult, visszahívják kontrollra az egészségügyi intézmények, annak érdekében, ha valamilyen szövődmény jelentkezik, be tudjanak avatkozni.

Müller Cecília felhívta a figyelmet: ha valaki a koronavírus okozta tüneteket észlel magán, telefonáljon a háziorvosának vagy ügyeleti időszakban a központi háziorvosi ügyeletre. Légszomj vagy más fenyegető állapot esetén a mentőket kell hívni.

(Kiemelt fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: A korrupció miatt elindult a jogállamisági eljárás hazánkkal szemben

Az Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításárAz Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést kAz Európai Bizottság szerdán felhatalmazta Johannes Hahn költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztost, hogy írásbeli értesítést küldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.üldjön Magyarországnak a jogállamisághoz kötődő mechanizmus elindításáról – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.ól – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos.

Tovább »

A nap idézete

45 éve született Tóta W. Árpád, vagy másik ismert írói nevén Worluk, magyar újságíró, publicista, kritikus, blogger.

Tovább »

Kevés a covid-tesztelés, a WHO egyre kevésbé lát tisztán

A koronavírus terjedésének nyomon követésére szólította fel a nemzetközi közösséget az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója kedden Genfben tartott sajtókonferenciáján. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ szakosított szervezete egyre kevésbé lát tisztán a tesztelések csökkenő száma miatt.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Kevés a covid-tesztelés, a WHO egyre kevésbé lát tisztán

A koronavírus terjedésének nyomon követésére szólította fel a nemzetközi közösséget az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója kedden Genfben tartott sajtókonferenciáján. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra hívta fel a figyelmet, hogy az ENSZ szakosított szervezete egyre kevésbé lát tisztán a tesztelések csökkenő száma miatt.

Tovább olvasom »

Indul a szúnyoggyérítés

Április 25-én kezdődik a központi szúnyoggyérítés, amelyet idén is a katasztrófavédelem koordinál. A szakemberek április végén a Tisza-tónál és Szolnoknál biológiai módszerrel lépnek fel a vérszívók ellen.

Tovább olvasom »