Vigyázzon, csőbe húzhatják a „karácsonyi” hitelekkel

[ad 1]

Még szerencse, hogy létezik a THM-plafon, ugyanis a „karácsonyi” hitelek negyede a maximális kamatot kínálja a fogyasztóknak, noha azért vannak jóval olcsóbbak is. A Magyar Nemzeti Bank ezért online kampánnyal, összehasonlító-oldallal, valamint tájékoztatófüzettel segíti a fogyasztókat a tudatos pénzügyi tervezésben. 

A karácsonyi időszakban sokak által igényelt fogyasztási hitelek kamatát, s esetleges további költségeit, díjait egyetlen mutatószámban megjelenítő teljes hiteldíj-mutató (THM) mértékét a törvény maximálja. A THM – amely alkalmas arra, hogy segítségével a fogyasztók összehasonlíthassák a különböző hiteleket – egy évre vetítve tartalmazza a hitelszerződés szinte összes olyan terhét, amelyet szerződésszerű teljesítés esetén a tőkén felül fizetni kell.

A „gyorskölcsönnek” nevezett konstrukciók THM mértéke ma nem lehet magasabb, mint a 2015. június 1-i jegybanki alapkamat (1,65 %) plusz 24 %, vagyis 25,65 %. A hitelkártyák, áruhitelek, folyószámla-hitelek és a kézizálog-kölcsönök esetében a THM plafon a június elsejei jegybanki alapkamat 39 százalékkal megnövelt mértéke lehet, vagyis 40,65 százalék.

A THM nem tartalmazza a futamidő során az ügyfél döntése alapján felmerülő költségeket, például a futamidő-hosszabbítás díját vagy a késedelmi kamatot. A „karácsonyi” kölcsönhöz kapcsolódó banki folyószámla vagy hitelkártya költsége akkor a THM része, ha ezek a kölcsönszerződés kötelező kiegészítő elemei. Nem számolandó bele a THM-be a választható úgynevezett otthonszolgáltatási díj (vagyis ha a hiteltörlesztést otthon és nem a bankfiókban is lehet teljesíteni). A szerződés megkötése előtt célszerű a THM-en kívüli költségek mértékéről is tájékozódni.

A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a „karácsonyi” hitelek feltételeiről, összehasonlításáról tájékoztatást nyújtó Hitel- és lízingválasztó programja szerint ma a piacon elérhető konstrukciók több mint negyede a törvény szerinti maximális vagy ahhoz nagyon közeli THM mellett igényelhető. Azonban közel ugyanilyen arányban vannak 20 százaléknál kevesebb THM mellett nyújtott konstrukciók is (a legtöbb a személyi kölcsönöknél). A különböző pénzügyi intézmények kínálatában így – ugyanazon hiteltípus esetében is – a THM mértéke akár 10-30 százalékkal is eltérhet.

A hitelkártyák döntő többségének teljes hiteldíj mutatója 30-40,64 százalék között mozog. A személyi kölcsönök kétharmadánál 20 százalék felettiek, a folyószámla-hitelek több mint a felénél 30 százalékot meghaladók a THM mértékek. A piacon elérhető áruhitelek egytizedénél ma 0 százalék a THM, vagyis ezeknél a tőkeösszegen felül egyéb költséget nem kell fizetni.

Az MNB a „Tudatos ünnepek” kommunikációs kampánnyal a fogyasztók felelős és körültekintő hitelfelvételét támogatja az év vége közeledtével is. Ennek keretében a jegybank „Karácsonyi pénzügyeink” címmel önálló oldalt hozott létre fogyasztóvédelmi honlapján, online Navigátor füzetet jelentetett meg a várható kiadások felelős megtervezéséről, Facebook oldalán hetente tájékoztatja az olvasókat a témával kapcsolatos főbb tudnivalókról, háztartási költségvetés-kalkulátorával pedig segít a kiadások megtervezésében.

(Forrás: Pr7/MNB)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink