Zeitler Ádám: a városvezetés elébe mehetne a pletykáknak, gyorsabb tájékoztatással

Lázár János nemrég interjút adott, onnan tudtam meg, hogy március körül adják át a Hagymatikum új részeit. Örülök, hogy legalább így tőle megtudunk információkat – jelentette ki a mai testületi ülésen az önkormányzati képviselő.

Zeitler Ádám arról beszélt, hogy a képviselő-testület is kaphatna hamarabb tájékoztatást a beruházásról. Emlékeztetett, Mucsi Tamáskorábban felvetette már, hogy lehetne helyszíni bejárás. Szerinte a fürdővel kapcsolatos információhiányhoz hozzá lehet tenni az ipari parkba készülő kínai csomagológyárat.

,,Makó elég kicsi város, gyorsan terjednek a pletyák. Mire végigmegyünk a piacon, egy kész vegyiüzemet is kapunk a csomagoló helyett. Elébe mehetnének ezeknek, legalább a testületet tájékoztatni”

– fogalmazott a képviselő és arról érdeklődött, hogy a fürdő beruházás csúszása a szerződés keretein belül történik-e, ha nem, akkor lesz-e kötbér?

Farkas Éva kijelentette, ők folyamatosan igyekeznek tájékoztatni a lakosságot Makói Hírek újságban például és az interneten is. Az ukrán-orosz háborús helyzet, energiaválság és a gazdasági helyzet miatt csúszik az átadás pár hónappal. ,,A város legnagyobb gazdasági motorja valósul meg” és a nehéz időszakban nem állt meg a projekt – polgármester szerint ez a legfontosabb.

Elmondta, a kivitelezők türelmet kérnek a bejárással kapcsolatban, de szerveznek majd és a lakosság is bemehet. A szerződést módosították a határidővel kapcsolatban, december 15. a műszaki átadása napja, majd próbaüzem és engedélyezés kezdődik, így jövő év tavaszán adják át.

Farkas Éva mást nem reagált a Zeitler Ádám által elmondottakra.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink