Zeitler Ádám: büszke vagyok a JAG-osokra, hogy kiállnak magukért

A Jobbik makói és megyei önkormányzati képviselőjét, regionális igazgatóját megkérdeztük a múlt heti testületi ülésen elhangzottakról, így a tűzoltóság helyzetéről; a talajterhelési díj ismételt elengedéséről és a pedagógusok országos sztrájkjáról, polgári engedetlenségéről.

Megtudhattuk, hogy egy pályakezdő tűzoltó bére nem túl magas. Ebből kifolyólag mekkora lehet a létszámhiány az ágazatban? Hogyan lehetne kezelni?

,,A testületi ülésen parancsnok úr részletes tájékoztatást adott a tűzoltóság – katasztrófavédelem munkájáról. Természetesen megköszöntem azt az önfeláldozó, tettre kész munkát, amelyet a tűzoltóink végeznek az év minden napján. A létszámhiánnyal kapcsolatban azt az információt kaptam, hogy az utánpótlás a makói tűzoltóknál biztosított, viszont a bérük rendkívül alacsony. Véleményem szerint az ágazatban dolgozók fizetését azonnal rendezni kellene. Ugyancsak igaz ez a rendőrök fizetésére is.”

Arról döntött a testület, hogy idén sem vet ki a város talajterhelési díjat a csatornahálózatba be nem kötött ingatlanoknak. Ez a jó döntés?

,,A talajterhelési díjjal kapcsolatos döntést hosszú évek óta mindig meghozza a testület. A városban van nagyságrendileg 500 ingatlan, amely a szennyvíz-hálózat elkészülte óta nem kötött rá a rendszerre, és továbbra is károsítja a szennyvízzel a környezetet. Ezek az ingatlanok jórészt Honvéd városrészben találhatóak, amely városunk legalacsonyabban fekvő területe. Néhány éve előfordult, hogy hirtelen leesett egy nagyobb mennyiségű eső, és kimosta a szennyvizet azoknál a házaknál, ahol nem voltak rákötve a rendszerre. Az időjárás szélsőségesség válása miatt egyre több ilyen esőzésre kell számítunk. Ezek alapján közegészségügyi szempontból is közérdek, hogy akár segítséggel, de minden egyes ingatlant kössenek rá a hálózatra. A testületi ülésen megkérdeztem, hogy az 500 ingatlan tulajdonosa kap-e évről évre tájékoztatást arról, hogy neki a testület döntése miatt nem kell talajterhelési díjat fizetnie, és rá kellene kötnie a szennyvíz hálózatra az ingatlanát. Sajnálatos módon nemleges választ kaptam. „

A pedagógusok Makón és Kiszomboron is sztrájkolnak, engedetlenkednek. Mi a véleménye erről?

,,Őszintén szólva jómagam is sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy a tanári pályát válasszam. Gimnáziumi osztálytársaim közül többen el is végezték az egyetemet. Tudom, hogy milyen hosszú ideig, mennyit kell tanulni mire megkapják a diplomájukat. Azt is tudom, hogy milyen anyagi megbecsülés jár akár egy pályakezdő pedagógusnak. Egyszerűen vérlázító és felháborító. Hazánk, nemzetünk jövője az oktatási rendszerünk színvonalától függ. Az elmúlt 12 évben folyamatosan lezüllesztették a rendszert a különböző döntésekkel. Ezen a területen is azonnal döntések meghozatalára van szükség. Szeretném elmondani, hogy nagyon büszke vagyok a korábbi iskolám, a József Attila Gimnázium tanáraira, hogy kiállnak magukért és egymásért!”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább olvasom »