35 éves a magyar Meki

Hosszan kígyózó sorok hetekig, sajtburger 26 forintért, BigMac 43-ért és eladási rekordok: 35 éve, 1988. április 29-én így nyílt meg az első McDonald’s étterem Magyarországon, a budapesti Régiposta utcában. A nyitás utáni hetekben napi 10-11 ezer vendéget szolgált ki az első étterem lelkes csapata, sokszor 10-15 vevőt egy perc alatt.

Jelenleg 112 étterem található az ország számos pontján, és immár egyetlen megyében sem maradhatnak McDonald’s nélkül a hamburgerre vágyók. A magyar vendégek Európában az elsők között kóstolhatták meg a McReggelit és a McWrapet, miközben a sertés McFarm szendvics, vagy a reggeli Fresh McMuffin hazai „találmányként” került fel más országok étlapjára is.

Az évek során a McDonald’s egyedi, magyarországi promóciókhoz is fejlesztett termékeket, ilyen volt a „Magyar hetek” keretében árusított hartai kolbászos, valamint szürkemarhás, illetve a Maestro különlegességek közt időről időre felbukkanó libamájas hamburger is. A McCafé ötlete Közép-Kelet-Európában elsőként Magyarországon valósult meg.

Jelenleg a cég központjában és a McDonald’s éttermekben mintegy 7900-an dolgoznak.

Mint az ismert, a makói étterem tavaly december elején nyitott meg. Bár a Makói Csípős külön kérte az étteremhálózatot, jelezze, hogy mikor lesz a pontos átadó (óra:perc) ez nem történt meg.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink