Így működik a sajtószabadság Makón, Pulitzer szülővárosában

A Makói Csípős ellen mindent megtesz az állampárt, hogy ellehetetlenítse működésünket. Közben uniós forrás vándorolt az algyői Fidesz-elnök cégéhez, aki a Fidesz-barát Makó Híradót és Promenádot működteti. Makói adóforintokból narancssárga újságokat olvashatunk kéthetente és a makói tévében főzőműsort nézhetünk a polgármesterrel. Az Árkádia Rádió 10 év után elhallgatott, azóta a Rádió 7 szól a helyén. Vasárnap arról is szavazunk, hogy ez így rendben van-e.

A Délmagyarország felvásárlásával az utolsó Fidesztől független médiát is megszerezte az állampárt térségünkben, kivéve persze a Csípőst. Ezért megpróbálnak mindent megtenni, hogy ellehetetlenítsék működésünket. Oldalunk eredetileg Makói Csípősként indult 2015 őszén, ám az önkormányzat kicsinyessége miatt el kellett hagynunk a ,,Makói” előtagot, ugyanis egy helyi rendelet szankcionálhatóvá tette a ,,Makó”, vagy a város nevére utaló elnevezés jogtalan használatát. Mi pedig hiába kértünk engedélyt, nem kaptuk meg.

Az már szóra sem érdemes, hogy

másfél hónapnyi működésünk után utasításba kapták a fideszes képviselők, önkormányzati cég- és intézményvezetők, hogy nem adhatnak interjút nekünk.

Miközben oldalunkat próbálják ellehetetleníteni, – azaz az Önök tájékoztatását gátolni, – addig Farkas Éva, fideszes polgármesterként az algyői Fidesz-elnök cégét bízta meg egy 500 milliós pályázat kommunikációjával. Azaz uniós pénz vándorolt a Fidesz-közeli Makó Híradót és Promenádot kiadó céghez, közbeszerzés nélkül, meghívásos alapon. A két oldalban közös, hogy rendszeresen támadják a hódmezővásárhelyi polgármestert és magát az ellenzéket is, miközben a kormányt és a helyi fideszes képviselőket pozitív színben tüntetik fel.

Becslések szerint a fideszes városvezetés évente legalább 100 millió forintot költ el propagandára. Ebben benne van a kéthente megjelenő Makó Hírek c. önkormányzati lap, amiben szerinte kizárólag a fideszes képviselők szerepelnek, valamint Farkas Éva átlagban minden oldalon egyszer. A Makói Városi TV idén 43 millió forintot kapott a várostól. A polgármester pont a kampány kezdetekor, augusztusban indított főzőműsort, de az ellenzéknek nem volt ilyen egyszerű bejutnia a makói ,,közmédiába.” Emlékezetes: a lokálpatrióta összefogás jelöltjeinek választási kisfilmjeiet előbb nem akarták leadni nevetséges indokokra hivatkozva, végül mégis adásba került.

2014-ben tíz év után némult el az Árkádia Rádió. Azóta a megszokott 96.8 Mhz-en a hódmezővásárhelyi Rádió 7 sugároz. Ennek tulajdonosa a Fidesz-közeli Bada János, Csepreghy Nándor, és Rákay Philip. Ellensúlyozásként online hallgatható a független makói Rádió Ice, és a hódmezővásárhelyi Rádió Color, akikkel indulásuk után készítettünk interjút.

Vajon ha Pulitzer élne, mit szólna a mai makói médiaviszonyokhoz?

Pulitzer József Makón született, majd munkásságának köszönhetően róla nevezték el az amerikai újságírás legrangosabb díját. Újságírói modellje továbbfejlődve az amerikai demokrácia és média fejlődése számára ösztönzőnek bizonyult: jelentős korrupciós ügyek, politikai botrányok és gazdasági visszaélések tényeit tárta fel az amerikaiak tömegei előtt és ez új törvények elfogadásához vezetett.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink