Daruval építik a földeáki tornacsarnokot – Makón egy zöld mező van a helyén

A földeáki önkormányzat rendszeresen fotókat tesz közzé az építkezésről. Makón nem lehet ilyen képeket készíteni, mert az évekkel ezelőtt elbontott nyugdíjas klub és az iskola sportpályájának helyén egy nagy zöld terület van.

Szeptember elején tették le a földeáki tornacsarnok alapkövét, azóta folyamatosan dolgoznak az építkezésen. A földeáki önkormányzat legutóbb tegnap osztott meg fényképeket a munkálatok állásáról:

Tornacsarnok építésének állása 2020.11.30-án.

Közzétette: Földeák Község Hivatalos Oldala – 2020. november 30., hétfő

A földeáki tornacsarnok beruházója a Nemzeti Sportközpontok, ha felépül, az önkormányzat tulajdonába kerül és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vagyonkezelésébe. Ez egy ún. ,,C” típusú sportcsarnok lesz, azaz 20×40 méteres küzdőtérrel.

Makón Újváros városrészben szintén hasonló csarnok építéséről döntöttek még 2017-ben.

Emlékezetes: a Justh Gyula utcai közösségi épületet 2017 februárjában újította fel az önkormányzat 3,2 millió forint saját forrásból. Kiderült, hogy a Szikszai György Református Általános Iskola betonpályájának helye nem elég az új épülethez és mivel nem volt más megoldás, el kellett bontani a ’70-es években épült ingatlant, ami pedig már 50 millió forintba került.

Azonban az építkezés nem indult el időben és jogszabályok változtak, a projekt a Beruházási Ügynökséghez került. Ők azonban az építkezés közbeszerzési kiírását 2020. február 25-én visszavonták azzal a tájékoztatással, hogy a kiviteli tervek módosítása szükséges. Ez azért érdekes magyarázat, mert ilyen sportcsarnokból több is épül országban, ugyanezekkel a tervekkel.

Az elbontott épület és a pálya helyén két és fél éve egy üres terület található. Az ebben a cikkben szereplő fotóinkat kedd délelőtt készítettük.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink