Ez egyre jobb: Varga Ferenc mégsem lesz Makó alpolgármestere

Visszalépett – Farkas Éva Erzsébet tájékoztatása szerint ,,hallgatva a közvéleményre”, miszerint rendes testületi ülésen válasszanak alpolgármestert.

Mint arról beszámoltunk: Czirbus Gábor lemondása után Varga Ferencet nevezte ki alpolgármesternek a polgármester – a veszélyhelyzet miatt egy személyben. A legfőbb érvek azok voltak, hogy fideszes, férfi és a legtöbb szavazatot kapta 2019-ben – erről szintén Farkas Éva beszélt.

Csütörtök este a polgármester egy bejegyzést tette közzé a Facebookon, melyből kiderül, hogy az új alpolgármester kinevezése ,,döntésnek minősül”, azaz nem kellett volna a képviselő-testületnek újra elfogadnia. Majd közlése így folytatódott:

,,Hallgatva a közvéleményre, hogy a következő alpolgármester rendes testületi ülési szavazás keretében legyen megválasztva, a jelölt visszalép. A következő alpolgármester megválasztására a személyéről való egyeztetést követően, az első rendes testületi ülésen kerül sor.”

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. Évi CXXVIII. Törvény 46. § (4)…

Közzétette: Farkas Éva Erzsébet – 2021. január 21., csütörtök

Czirbus lemondása után Farkas Éva korábbi jegyzője, Dr. Bálint-Hankóczy Beatrix úgy reagált: ,,Makón nem csak a jegyzők jönnek-mennek, most az alpolgármester is megy. A lényeg, hogy a “makói modell” működik és a siker titka az, hogy mindenki hibás, csak egyvalaki tökéletes.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink