Több mint 3 ezer aláírást adtak le a Bartók iskola megmaradásáért

A csütörtökig összegyűlt 2766 db papír alapú és a 667 db online aláírási ívek fénymásolatát postán elküldte az M-BB Iskoláért Védegylet Maruzsa Zoltán államtitkárnak, a neki írt levéllel együtt – közölték a szülők az iskoláért létrejött csoportban.

A héten több dolog is történt annak érdekében, hogy ősztől is a Szegedi utcai épületben kezdődjön meg a tanítás. A már említett petíció leadáson túl kérelemmel fordultak a Klebelsberg Központhoz, az Oktatási Hivatalhoz, az Oktatásért Felelős Miniszterhez, hogy állítsák vissza a törvényes működést. Polgári peres eljárást kezdeményeztek a Makói Általános Iskola és a Hódmezővásárhelyi Tankerület ellen, valamint felszólították őket a törvényes működésre. Továbbá közérdekű adatigényléssel kikérték a Bartók bezárására és vagyonkezelésére vonatkozó összes iratot a Tankerülettől.

A legutolsó tájékoztatás szerint a Hódmezővásárhelyi Tankerület nem bezárja, hanem szünetelteti a Bartók iskolaépület jogviszonyát, így próbálják jogszerűen véghez vinni az átszervezést. A szülők és jogi képviselőjük szerint azonban székhelyet szüneteltetni nem lehet, ha pedig változik a székhely, az átszervezésnek minősül, amiről viszont a törvény szerint véleményezést kellett volna kérniük többek között az önkormányzattól, szülői közösségtől. A fentiek ellenére az intézmény vezetője utasítást adott a Bartók székhelyintézmény kiürítésére, bútorok, eszközök elszállítására, az ügyviteli tevékenység Almási utcai tagintézménybe való áthelyezésére.

Mint az ismert, a tanév végén derült ki, hogy a tankerület tervei szerint a bartókosok a következő tanévet már a Makói Általános Iskola Almási épületében kezdhetik. A szülők ezt tehát a tanév végén tudták meg. A döntéssel nem értenek egyet, követelik, hogy a tankerület vonja vissza.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink