Bezár a Hagymaház és a könyvtár is

Múlt hónapban még úgy volt, hogy ezek korlátozottan üzemelnek tovább, ma azonban a képviselő-testület fideszes többsége ezek bezárását is megszavazta. Így közvetlenül elbúcsúzhatunk a mozitól is, egészen a fűtési szezon végéig.

Sürgősségel került a testület elé a Hagymaház és a József Attila Városi Könyvtár ,,működésének szüneteltetése”. Az anyagból kiderül, eredetileg 8, illetve 8,7 millió forintos éves áramköltségekkel számoltak, azonban a jelenlegi árakon a könyvtárnak 24,4 millió, a Hagymaháznak 26,2 millió forint lenne az éves energiaköltsége.

Az ülésen Farkas Éva polgármester ismertette, a döntés mögött energetikusok javaslata áll. A Hagymaház dolgozói a klubhelyiségekben segítenek be, felügyelnek (pl. Munkás, Justh Gyula, Királyhegyesi utcai), illetve egyesületek, civilek által bérelt helyiségeknél. A könyvtárnál működik a kölcsönzés, – ahogy a covid alatti lezárások során, – valamint múzeum- és könyvtárpedagógiai foglalkozásokat tartanak iskolákban, óvodákban. A filmvetítéseket szeretnék olyan intézményekben megtartani fiataloknak, ahol nagyobb aula található.

Zeitler Ádám képviselő felidézte: a sportlétesítmények bezárásával a sportéletet vetette vissza a városvezetés legutóbb, most a kulturális életet is. Makót még József Attila is Maros-menti Konstantinápolynak nevezte a pezsgő kulturális élet miatt, most azonban negatív hatást gyakorol rá a két intézmény bezárása. Azt javasolta, legalább az egyik legyen nyitva, ugyanis fél év múlva nehéz lesz újraindítani.

Erre reagálva a polgármester közölte, elsődleges céljuk a kötelező feladatok ellátása, most ,,másfajta” kulturális szolgálatot látnak el a szakemberek.

A Hagymaház és a könyvtár bezárását a fideszes képviselők megszavazták, így a fűtési szezon végéig ezek nem látogathatók.

A szeptemberi testületi ülésen még arról szavaztak igennel a fideszes képviselők, hogy a múzeum bezárásával az időszakos kiállítások a könyvtárba kerülnek. A Hagymaház nyitvatartását pedig korlátozzák saját hatáskörben, a mozi csak pénteken, szombaton és vasárnap üzemel majd.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink