A makói önkormányzat úgy vállalta a kisposta üzemeltetését, hogy 373 milliós tartozása van mások felé

Mint az ismert, Makó fideszes vezetése komoly megszorításokról döntött tavaly ősszel, többek között önkormányzati fenntartású intézményeket zártak be. Ezután bezárta a makói újvárosi kispostát az állami cég, a városvezetés azonban úgy döntött, az állami szolgáltatóra mégis van pénz. Az Átlátszó közadatigényléséből kiderül, mindeközben Makó adós a szállítóinak.

Mint arról beszámoltunk, a kisposta bezárása után Farkas Éva Erzsébet polgármester tárgyalt a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójával, Balczó Barnabással, miszerint az önkormányzat átvállalja a rezsiköltségeket, elengedik a bérleti díjat, sőt még a dolgozót bérét és járulékát is fizetik.

Januárban már ünnepeltek Makón – bár a fél várost lezárták, a polgármester ajánlatát elfogadta az állami cég

– írja az oknyomozó portál.

Látva, hogy Makó milyen megszorítások mellett döntött októberben, a várostól megkérdezték, hogy 2022-ben mennyi lejárt tartozása (olyan kötelezettség, aminek a teljesítési határideje már elmúlt, de nem fizették ki.) volt az önkormányzatnak.

A 30 nap után közölt adatokból az látszik, hogy decemberben a településnek 373 millió forint lejárt tartozása volt, amellyel 0-90 nap közötti késésben volt a szolgáltatók felé. Továbbá 1,3 millió forintnyi olyan elmaradása volt, aminek kifizetésével 181-360 napja (6-12 hónap) csúszott.

Az még nem derült ki, egy-egy kisposta működtetése mennyibe kerül, ezért az Átlátszó beperelte az adatokért az állami céget.

(Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook oldala)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink