Nagy siker a makói Keri lakberendező képzése

Nagyjából egy éve kezdték el a lakberendező képzést a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégiumban. Egy 12 fős csoport hamarosan végez és már indul is a következő tanfolyam, akkora rá az érdeklődés.

A kedd reggeli sajtótájékoztatón Papós András elmondta: sikerült jó oktatókat is szerezni, a 3D-s tervező programot 12 főre kapták meg, így limitált a jelentkezések elfogadása. A vizsgákat követően államilag elismert képesítést kapnak a tanulók, az oktatások egyébként délutánonként, esténként voltak, hiszen a tanulók zöme dolgozik, munkaidő után jönnek.

Az igazgató kifejtette, igyekeznek úgy elindítani a képzéseket, hogy előtte körbejárják a témát, lesz-e elég jelentkező, el tudnak-e vele helyezkedni a tanulók. Úgy tapasztalták, a lakberendező szakra többen inkább hobbiból jelentkeztek, de az érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttek, hogy hamarosan indul az újabb turnus.

Takács Viktória civilben a csanádpalotai általános iskola titkárságán dolgozik, a Keribe járt középiskolába, majd pénzügyi-számviteli ügyintéző végzettséget szerzett, most pedig egy volt, kedves tanára hívta fel a figyelmét a lakberendezésre.

Az órákon műszaki rajzokat készítettek, lakberendezési alapokat, a 3D tervező program használatát tanulták meg. Viktória elárulta, nem tervez ebben a szakmában elhelyezkedni, de hasznos tudást kapott, a saját életébe be tudja illeszteni. A környezetében van olyan házvásárlás előtt álló személy, akinek már felajánlotta a segítségét.

A szak építészeti, művészettörténeti, rajzos háttérrel bír, a tanulók a lakberendezéssel kapcsolatos speciális feladatokat, így a gépészetet is megtanulják. Szabó Éva Györgyi a képi ábrázolást tanítja, szerinte nem csak Makó, hanem a környék ilyen irányú igényét ki tudják elégíteni a most végző diákok. Elárulta, van két gyermeke, ha az ő lakásukat az ő segítségével be tudják rendezni olyanra, amilyenre szeretnék, már akkor hasznos volt.

A Návayban összesen tíz ágazatban 15 féle szakmát oktatnak, ezek OKJ és új szakképzési rendszer szerinti szakmákat adnak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink